Top megjelenés, Simmes módra

 „Ez a győzelem kiemelkedik az eddigiek közül”

Többszörös magyar bajnokunk, Simmes Alexander lenyűgöző hétvégét tudhat maga mögött, ugyanis a T.O.B BMW Slovak Amateur Championship-en - profi ambícióinak megfelelően - kiegyensúlyozott játékot produkálva a mezőny élén végzett. Simmes Alexander a rá jellemző szerénységgel nyilatkozott lapunknak. Nagyon boldog és büszke volt a győzelmére, amit a négy legjobb közé helyez!

Rettentően elégedett vagyok a játékommal, amit a 70-73-70-es körök is jól mutatnak, bár azt hozzá kell tennem, az utolsó napon sem a score-okra, sem másokra nem figyeltem, ugyanis az első szakaszon ütött duplám miatt elég mélyről kellett feljönnöm. Egálból indultunk, de az első szakasz után a 4. lehettem. Ekkor megfogadtam, csak saját magamra koncentrálok, kiadom a maximumot, ami bennem van és meglátom a végén mire lesz elég.

Ezért következhetett be az a vicces szituáció,hogy a 18. szakasz kezdő ütése után már gratuláltak a többiek, én meg csak kamilláztam, hogy most mi történik… Kiderült, hogy szinte behozhatatlan előnyöm volt az utolsó ütések előtt. De én határozottan állítottam, hogy még nincs vége! A játékot akkor szabad befejezettnek tekinteni, amikor az utolsó lyukba is begurítottad a labdát. Ha nem így teszel, könnyen elbukhatsz! Végül szerencsére nem hibáztam és három ütés előnnyel diadalmaskodtam.

Ez a győzelem kiemelkedik az eddigiek közül. Nehéz és gyönyörű pályán, erős ellenfelekkel szemben, ahol különösen a kezdő és a greenek körüli játék okozott fejtörést. A pálya híres a domború greenjeiről, így ha rossz felére kerülsz, akkor garantáltan ott hagysz ütéseket. Igazi kihívás volt feketéről játszva. Amit sajnálok, hogy a pálya különlegességének számító par 6-os szakaszt, par 5-re játszottuk, pedig már látványra is úgy nézett ki, mintha kocsival is 15 perc lenne végigmenni rajta.

Egyre jobban és magabiztosabban érzem magam a bőrömben, de úgy érzem, a profi státuszra még várnom kell. Közeledek, közeledek, talán két év és ott leszek, ahol lennem kell!

EREDMÉNYEK ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés