Kalandozások Amerikában

Somogyi György büszke Bencére

Somogyi Bence augusztus elején az amerikai Pinehurstben részt vett a U.S. Kids World Championship versenyén. Az idei mezőny kifejezetten erősnek bizonyult, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Sihan Sandhu egy -23-at produkálva végzett az első helyen, 63, 62, 68 ütéssel. Bence a nagy létszámú mezőny impozáns T48. helyét szerezte meg, majd következett a U.S. Venice Open, ahol eredménysorát újabb kiváló produkcióval gazdagította. 77-es kör után 75-öt játszva megszerezte az előkelő 3. helyet. A részletekről Somogyi György számolt be nekünk.

Nagy kaland volt az amerikai út, Európában nem is találkozik ilyennel az ember. A U.S. Kids két hétig tart, amelynek első hetében, a Teen World Championshipen a 14-18 éves korosztályé a főszerep, a másodikon a 7-14 évesek lépnek pályára. Itt 1500 versenyző vett részt, Bence a 10 év körüli korosztályban indult, a fiúk 150 fős mezőnyében. Ahhoz, hogy ide eljusson, kellett a tavalyi a U.S. Kids szlovák versenyén elért jó eredménye, illetve a Venice Openen negyedik helyezése. Idén itt is sikerült feljebb lépnie, 77-75-öt játszva a harmadik helyet szerezte meg. 

Azt kell tudni a U.S. Kidsről, hogy a pinehursti Legacy Golf pálya a maga 5250 yardjával a leghosszabb, amelyen ez a korosztály versenyezhet. Az első nagy meglepetésünk az indulók létszáma volt, Magyarországon nemigen lehet tapasztalni, hogy 150 gyerek vegyen részt egy versenyen. A második meglepetés az volt, hogy a verseny idejére Pinehurst városa teljesen a U.S. Kids hatása alatt állt. Ebből az alkalomból egy felvonulást is tartottak, ami miatt lezárták a belvárost. Mind az 1500 család részt vett rajta, zászlókat lengettek, hatalmas hangulatot varázsoltak. Szintén meglepetés volt, hogy Kelet-Európából rajtunk kívül alig képviseltették magukat. Egy lengyel és egy cseh zászló tűnt fel, mi pedig a magunk magyar zászlójával kisebbfajta látványosság lettünk. Azt hitték ugyanis, hogy olaszok vagyunk, csak rosszul tartjuk a zászlót. Sokan odajöttek kérdezősködni, megszólítani, érdeklődni, honnan jöttünk. Egyedüli magyarként igazi kuriózumnak számítottunk a mezőnyben.

Ha már a mezőny szóba került, idén extra erős gyerekek jöttek össze. Jól mutatja, hogy a verseny 16 éves pályafutása során minden idők legjobb eredménye született, az indiai-amerikai Sihan Sandhu -23-as score-ja jóvoltából. A nagyon jó kezű, atletikus játékos 63, 62, 68-at játszott a három nap során. Csak a viszonyítás kedvéért, a második helyezett -6-ot ért el, tehát ez tényleg egy kiugró eredmény volt. Ha pedig a teljes, 150 fős mezőny összetételét megnézzük, abból 50 zseni, 50 kiváló játékos, 50 pedig szeret golfozni. De 100 gyerek olyan magas szintet képvisel, hogy itthon bármelyik felnőttel partiban van száz méteren belül. 

A szervezést a legmagasabb szintű profizmus jellemezte, egy hét alatt egyszer fordult elő, hogy eső miatt meg kellett szakítani a játékot, erre azonban a szervezők konkrét kiürítési tervvel készültek. 10 perc alatt teljesen kiürült a pálya, a játékosok behúzódtak a fedett pihenőhelyekre, amíg az eső alábbhagyott.

A szervezés mellett a közönséget is dicséret illeti. A családok a 18-as szakasznál várták és buzdították a befutót, de nem csak a saját játékosukat, hanem minden azonos országbelit segítettek, megtapsoltak. A verseny hangulata, sportszerűsége és a bíráskodás is példaértékű volt. A bíró azonnal ott termett és segített, amikor egy játékos droppolt, a caddyk pedig figyeltek arra, hogy ne legyen overcoaching.

Bence a T48. helyet szerezte meg egy kifejezetten erős mezőnyben, aztán jött az újabb erőpróba a Venice Opennel, ahol harmadik lett.

Bence 48. lett egy olyan mezőnyben, melyben a versenytársai 365 napig golfoznak, képzett, atletikus játékosok, akik magas szinten űzik ezt a sportot. A U.S. Kids nagyon jó alkalom arra, hogy a fiatal lássa, kikből tevődik össze a nemzetközi mezőny, el tudja magát helyezni a világban.

Ezután hazajöttünk, és egy napra rá Bence már a Venice Openen bizonyíthatott, amely egy kiváló erőfelmérő, talán a legjobb a 10 éves korosztálynak Európában, és ami a legfontosabb, elérhető az európai gyerekek számára. Nagyon jól megrendezett, családi hétvége, ahol Bence megugrotta tavalyi szintjét, a negyedik hely után idén harmadik helyen végzett. Minden szülőt biztatnék arra, hogy nevezze be a gyerekét, hiszen színvonalas keretek között szerezhet tapasztalatot egy olyan versenyen, ahol nulla és mínusz közeli eredményekkel lehet nyerni.

 

Bence az elmúlt időszakban többször edzett Lajtai-Rózsa Csillával, az utóbbi idők fejlődésére vajon mennyire lehetett ez hatással?

 

Óriási hiányossága a magyar golfnak, és követendő példa lenne, hogy a képzettebb, tapasztaltabb játékosok fiatalokat vigyenek magukkal, hiszen élmény a gyereknek, aki lendületet kap ezáltal. Nincs annál megrendítőbb látvány, mint amikor az ember kimegy a pályára, és látja, hogy a hazai kiválóságok egyedül, magányosan kószálnak. Csicsivel 2 éve a Pannonián találkoztunk, odahívta magához Bencét, hogy játszanak együtt. Részünkről volt megtiszteltetés, hiszen ez ösztönzi a gyereket, aki magában egy sor trükköt, praktikát lefényképez és örökre elraktároz a játékról. Minden gyereket segítene, ha felnőtt játékosok magukkal vinnék, de azt hiszem a másik oldalról is termékeny és ösztönző lehet. Egy edzőtárssal mindig könnyebb, mint egyedül.

 

 

Ilyen eredményes szezon után vajon milyen lesz a lezárás?

Még a szlovák U.S. Kids döntőjén fogunk részt venni, illetve a Pannonia pályáján a Junior Tour utolsó állomásán. Ezen kívül még egy-két ranglistát tervezünk ősszel a szezon lezárására. Az idény sikeresen alakult, az elején Bence hcp-je 19-en állt, ezt sikerült feljavítanunk 14,3-ra. Több módszer, iskola létezik manapság, de én azt mondom, hogy mindig azt kell szem előtt tartani, hogy a golf és a gyerekek gyermekléte közös nevezőre kerüljön. Hogy ne nyomorítsuk meg a gyerekeket a golffal, ne versenylovakat képezzünk belőlük, mert az még a visszájára fordulhat. Előfordulhat, hogy a gyerek mire tinédzser korú, 16-17 éves lesz, egyszerűen megutálja a játékot, mert nem az örömforrást látja benne, hanem a folyamatos terhelést és elvárásokat. Élvezze a gyerek, amit csinál, legyen előrelépés, a hcp azonban nem célja, hanem következménye a játéknak. Egyet szem előtt kell tartani mindenképpen, mindig csak a 18 szakasz számít. Hogy ez mit hoz eredményben, hcp-ben, helyezésben, az mind csak következmény.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés