Rózsa Csilla a legjobbak között Palm Springs-ben!

Kellemes hírekkel szolgálhatunk Kedves Olvasóinknak, így vasárnap reggel! A jelenleg is zajló LPGA Q-School Stage I. Palm Springs-i fordulójában első számú profi golfozónk, Lajtai-Rózsa Csilla 73-at ütött a harmadik játéknapon, így összesített 216-os (73, 70, 73) eredményével magabiztosan jutott tovább a T 39. helyen a CUT-ba, a közel 350 főt számláló mezőnyben.

Az első körök eredményei után, Csilla viszonylag nyugodtan léphetett pályára a harmadik napon, hiszen tudta, ha a saját játékára koncentrál, nem lehet nagy gond. A tét nem volt kisebb, mint a CUT-ba jutás. Csilla ehhez mérten okosan játszott és nem vállalt felesleges kockázatot. 

Csicsi az Adnold Palmer és a Gary Player után szombaton a Dinah Shore pálya bevételére készült. Korosztályos és felnőtt bajnokunk, helyi idő szerint, 8:25-kor kezdett az 1-es elütőről a hawaii Kristina Merkle és a svéd, Elin Arvidsson társaságában, akik jó mérceként szolgáltak Csicsi teljesítményének megítéléséhez, ugyanis például Kristina Merkle az első napot még az élen zárta 66-tal.

Csilla a pálya első felét egy bogey (8. szakasz) és 8 par ellenében +1-re hozta, míg a hátsó kilencen még 2 birdie és 2 bogey került fel a score-kártyájára a par-ok mellett, így score-ját megtartva +1-gyel zárta a harmadik napot, flight-társaihoz hasonló teljesítményt nyújtva. Kristina Merkle +2-t, míg Elin Arvidsson +1-gyet játszott.

Összesített eredménye alapján bajnokunk even par-ral áll, azaz 216-os (73, 70, 73) ütésszámmal jutott a legjobbak közé. A CUT-vonalat +6-nál húzták meg, melynek értelmében a legjobb 135 golfozó folytathatja a versenyt az utolsó napon.

19 éves profi golfozónőnk sikeres három napot zárt és elsődleges célját teljesítve bejutott a CUT-ba. A torna fináléját szintén a Dinah Shore pályán rendezik meg, ahol a cél nem lehet más, minthogy megtartva pozícióját a Top 90-ben végezve sikeresen kvalifikálja magát az LPGA Qualifying Tournament - Stage II-be, amelyet október 20. és 23. között rendeznek a floridai Venice-ben.

(Kép: Rózsa Csilla Facebook - Csicsi és Dan gyakorol)

Bajnokunk az utolsó napot 11:55-kor kezdi meg a 10-es elütőről a német Rachael Taylor és a kínai, Yunjie Zhang társaságában a 28-as flight tagjaként.

Csicsivel együtt bízunk a sikeres utolsó napban!

EREDMÉNYEK

 

Versenynaptár


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés