Kár azért a tripláért!

LPGA: Rózsa Csilla remekül mutatkozott be

Mától újabb két indokot tudunk, miért érdemes lázasan merednünk a monitorokra az elkövetkező napokban, ugyanis első számú profi golfozónk, Lajtai-Rózsa Csilla a Palm Springsben zajló LPGA kvalifikációs torna első állomásán vesz részt.

Junior korú honfitársaink pedig a 27. Magyar Junior Nyílt Bajnokságon kezdik meg szereplésüket. Kezdjük Csicsivel, aki már túl van az első napon.

A versenyen három pályán kell bizonyítania a több, mint 300 résztvevőnek. Az első napot a Top 90-ben zárva, azaz a minimális célt teljesítve, Lajtai-Rózsa Csilla 73-as körrel kezdte meg élete első LPGA tornáját a Palmer par 72-es pályán, az LPGA and Symetra Tour Qualifyng School Stage I.-t. A 19 éves magyar golfozó saját bevallása szerint nem volt megilletődve és ezt a játékával is bizonyította. Csicsi az éllovas amerikai párostól, Kristina Merkletől és August Kimtől mindösszesen hét ütéssel van lemaradva, és ha nincs a pillanatnyi rövidzárlat, ez a különbség mindössze öt lehetne, Top 20-as helyezéssel…

Korosztályos és felnőtt bajnokunk helyi idő szerint 7:15-kor vágott neki a nyitó körnek a 10-es elütőről az alabamai, Janie Jackson és a pennsylvaniai, Alessandra Liu társaságában. Csicsi remekül kezdett, hiszen két par után már a 12. szakaszon megszerezte első birdie-jét a kvalifikációs tornán, majd a 15. lyukon már a második madárkája került fel a score-kártyájára.  Azonban üröm az örömben, hogy a pálya 16-osának par 4-esén becsúszott egy tripla, majd a 17-esen ütött par után egy bogey is, így a -2-es score pár szakasz alatt +2-re fordult át.

A második kilencen Csilla próbálta javítani korábbi hibáját, amely sikerült is valamelyest, hiszen a rá jellemző kiegyensúlyozott játékának köszönhetően a par-ok mellett 2 birdie-t (6., 9. szakasz) és egy bogey-t elérve, +1-gyel zárta a napot. Most a T 88. pozíciót foglalja el a 342 fős eredménylistán. A mezőny nagyon szoros. Ha nincs az a tripla a 16-oson, bajnokunk a Top 20-ban lehetne. De a sportban nincs ha, és ahogy Csillát ismerjük, tartogat még számunkra meglepetéseket. Hajrá Csicsi! 

EREDMÉNYEK


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés