Vadkerti és Briglovics match play-ben folytatja

Lengyel Junior Nyílt Bajnokság - második nap

Pénteken lezajlott a XXII. Lengyel Junior Nyílt Bajnokság második stroke play fordulója is, így megtudhattuk, hogy a négy fős magyar csapatból kik jutnak be a legjobb 16 közé az 1998 és 2003 között születettet játékosok férfi és női mezőnyében.

 

Vadkerti folytatta stabil teljesítményét, a csütörtöki +3-as score után pénteken +4-et játszott, ezzel pedig az első helyen jutott tovább a lányok között. A második napon még nála is jobban játszott Briglovics Boróka, aki +1-gyel – kategóriájában a nap legjobb teljesítményével – végzett, így egy helyet javítva végül a harmadik helyen cuttolt a női mezőnyben.

A fiúknál csütörtökön Rózsa Dávid még +5-tel cuton belül várta a stroke második körét, pénteken azonban +10-et játszott, ami a 19. helyre volt elég. A kategória másik magyar résztvevője Holló Zsombor ismét 79-es score-ral végzett, összesítésben pedig 158 ütéssel végzett a két nap során, amivel a 16. helyet szerezte meg. Sajnos azonban egyik fiúnak sem sikerült kvalifikálnia magát a fiúk match play mezőnyébe.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés