Féltávnál avagy a 2. nap krónikája

Marcus Fraser továbbra is vezet

Az első napon elért 9 birdie-t újabb néggyel megtoldva még mindig Marcus Fraser nevét olvashatjuk az összetett eredménylista első helyén. Annyi változással, hogy a csütörtökön szerzett háromütéses vezetése 24 órával később leolvadt egyre, illetve mostantól már nem a juharleves DeLaet, hanem a belga Thomas Pieters van szorosan az ausztrál nyomában. Utóbbi az első kört még Stenson mögött zárta, de a péntek 2. legjobb (66) körét produkálva a nap végén a svéd elé ugrott. A szaksajtó és valamennyi fogadóiroda azonban még mindig skandináv aranyat jósol.

Marcus Fraser révén még mindig Ausztrália adja a vezető személyét az olimpia golftorna második napjának zárultával. A 38 éves meglepetésember konzisztens teljesítményt nyújtva, 69-es kört abszolvált, melybe négy birdie és 2 bogey (a 12-es és 16-os lyukaknál) fért bele, ezáltal immáron -10 ütéssel áll az összetett tabella élén.

Az első nap után második kanadai DeLaet nem volt képes megismételni az előző napi birdie-bogey arányokat (6-1), a második felvonásban már 1 double-bogey és 1 bogey mellé csupán 3 birdie-re futotta az erejéből. A 71-es körével visszacsúszott és jelenleg holtversenyben hatodik (5). Vele ellentétben a 24 éves Thomas Pieters, aki tavaly ilyenkor jegyezte első két európai tour győzelmét (Czech Masters, KLM Open), hétre emelte a pénteki birdie-jeinek számát, melyből hármat az utolsó 3 lyuknál eszközölt. A 16-osnál egy két-puttos közel 23 méterest, a 17-esnél egy 4.5 méterest aztán ismét egy két-puttost a green-en kívülről küldött a rendeltetési helyére. A korábbi NCAA bajnok belga a nap második legjobb (66-os) körét produkálva a képzeletbeli dobogó második fokán várhatja a folytatást.

Érdekességként ide kívánkozik az a tény, hogy a déli féltekén rendezendő golftorna eddigi két legjobb körét is szintén az Egyenlítőtől délre eső két ország, nevezetesen Ausztrália s Új-Zéland játékosa nyújtotta, Fraser és Danny Lee személyében. Utóbbi pénteken úgy ütött 65-öt, hogy a 8 birdie-jének felét az utolsó négy lyukra “ütemezte”.

Változatlan pozícióban ugyan, de még mindig a legnagyobb favoritként vághat a hétvégének Henrik Stenson. Bár “csak” harmadik volt a pénteki záráskor, de kiegyensúlyozott produktuma és puttolási zsenialitása magasan a többiek fölé helyezi.A svédnek 68-as kör került a nevé mellé (-8) egy olyan nap elmúltával, ahol nem(csak) 59 versenyzővel, de a természeti elemekkel is fel kellett vennie a harcot. Kellemetlenül hűvös, heves esőben és igen zavaró szél közepette ment fel a kezdőütéshez 9.14 órakor Stenson. ”A mi csoportunknak jutott a pálya legnehezebb szakaszából mindjárt három a legelején, ráadásul a legsilányabb időben” – elemzett a világranglista 5. helyezettje utólag. A második tee ütésénél olyan erős szél támadt, hogy labdája csak 250 yard-ra szállt, így további 220 yardot és 4-es wood-ot használva kellett a green-ig jutnia. Ezen szakaszt egy 18 méteres puttolással fejezte be, majd azonnal a vízbe ütötte a labdát a hármas első ütésénél. Az ilyenkor kötelező ejtés után sikerült egy 4-es wood-dal a zöld elejére jutni, innen a parhoz egy 33 méteres gurítást követően ért célba a labdája. Ekkor már maga sem hitt a szemének:”Csak áll az ember és azon imádkozik, hogy két puttos bogey-val megússza. Mielőtt felfoghattam volna, már a lyuk alján volt a labdám. Ez volt eddigi pályafutásom leghosszabb puttja. Azt hiszem ilyen hosszú putt-ot a világ bármely green-jén elképesztően nehéz megcsinálni, talán St. Andrews egyik dupla zöldjén, esetleg.” foglalta össze a történteket a British Open idei bajnoka. A négyes lyuk sem volt egyszerű, egy elrontott tee ütés után bogey-zott, de utána visszazökkent ahogy ő hívja “rendes-golf” kerékvágásba és a hátralévő 5 szakaszon négy birdie-t és egy par-t ért el. Azért Stenson a kör második felére is hagyott izgalmakat. A 14-esnél a 3-puttos bogey-t mindjárt 2 birdie-vel “hozta helyre”, ám a 17-esnél olyannyira elrontotta a tee ütést, hogy 30 yarddal megrövidült a labda útja – egyenesen a bunkerba. Bogey-val lépett tovább és közben a nap is kisütött. A záró lyuknál pedig caddie-je megkérte a brazil szurkolókat, hogy 6 méterre lépjenek vissza, mivel az árnyékuk zavaróan vetül a labdára. Annak fényében, hogy az utolsó 5 lyuk egyikénél sem par-ral zárt, hanem 2 bogey-val és 3 birdie-vel, egyszerűen fenomális Stenson játéka! “A -3 egyáltalán nem rossz, figyelembe véve a körülményeket, amelyek az első hatból 5 lyuknál igencsak feladták a leckét. Mindezeket egybevéve, elégedett vagyok; nem játszottam olyan egyenletesen, mint tegnap, de versenyben vagyok és a torna felénél járva még mindig jó pozícióból várom a hétvégét,” – összegezte az eddig látottakat a ‘Jégember’ becenévre hallgató játékos.

Még a pocsék idő illetve a csütörtök esti Szlovénia elleni vereség sem tudta eltántorítani a teljes svéd férfi kézilabda válogatott, hogy kilátogassanak a golfeseményre. Egyfelől, honfitársuk pazar ütéseiben gyönyörködtek s annak kirobbanó formáját látva, abból akár erőt is meríthettek a további mérkőzéseikhez is. Másfelől, egyfajta viszonzása annak, hogy Stenson is korábban ott szurkolt kedvenc válogatottjának meccsén. A svéd golfos amúgy már az olimpiát megelőzően itt volt Rióban, résztvett a megnyitó ünnepségen, és a tornát megelőzően szerdán interjúkat adott. Az amúgy média-barát Stensont még így is sikerült kizökkentenie pár újságírónak, akik kizárólag az olimpiai golfpályáról illetve a hiányzó nagy nevekről faggatták. A kérdések özönének aztán a svéd harapós kedve vetett véget, miután visszakérdezett a jelenlévők felé: “Van esetleg valaki, aki a játékomról is fog kérdezni?”

A top5-höz a francia Gregory Bourdy és az angol Justin Rose csapódott, ők mindketten megtartva a negyedik helyüket pénteken 69-es kört alkottak. Utóbbi, aki Faldo óta az első szigetországi játékosként nyert majort és 1970 óta első angolként US Opent három évvel ezelőtt, nos ő sem hagyta szó nélkül Stenson esélyeit. “Úgy vélem, ő az, akit meg kell verni. Jég folyik az ereiben és tudjuk, ha elkapja a ritmust, ahogy láttuk Royal Troon-ban, akkor igazán különleges.

Az amerikai kontingens pénteken sem csillogott, a csalódás keltő nyitó kör után legalább vajmi életjelet adtak magukról a srácok. Különösen Kuchar, akik 70-es körével hét ütéssel van lemaradva az élen álló Frasertől. Bubba Watsontól egy 67-es kört láthattunk és ezzel jelenleg hat ütésre pozíciónálta magát a bronzéremtől. Patrick Reed 69-et nyújtott, míg a továbbra is harmatgyenge Rickie Fowler 71-es körével az 50. helyen árválkodik. Utóbbihoz kapcsolódó hír, hogy pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy indul a jövő héten kezdődő Wyndham bajnoki tornán, a PGA Tour rájátszást megelőző utolsó versenyén. A korábbi amatőr világelső amerikai jelenleg a 12.pozícióban áll a Ryder Cup pontversenyben, ahol The Barclays-t követően az első 8 automatikusan nyer kvalifikációt az amerikai csapatba, a fentmaradó 4 hely sorsáról Davis Love III kapitány dönt. Fowler kétséget nem hagyott afelől, hogy mennyire szeretne a csapatba kerülni: ”Szeretném, ha Davis azért választana engem, mert úgy gondolja, megérdemlem. Ott akarok lenni és nemcsak ottlenni, de jól is szeretnék játszani és pontokat szerezni. Ki szeretném vívni, hogy helyem legyen a csapatban!” Fowler eddig kétszer szerepelt a Ryder Cup-on és eddig 0-3-5 a mérlege.

A Rióban DeCaprico-hasonmásként is elhíresült golfos pénteki teljesítményének, amelyben 4 birdie mellé ugyanennyi bogey-t is összeütött, egy másik hollywoodi sztár Matthey McConaughey is tanúja volt. A szintén Oscar-díjas színész, akinek brazil felesége révén van némi magyarázata a Rióban történt felbukkanására, a rögbi, az úszás, a strandröplabda és a ping-pong után döntött úgy, hogy itteni tartózodásának utolsó napját a golfpályán tölti. Bár ő maga csak egy évben egyszer ragad ütőt egy jótékonysági eseményből kifolyólag, de rendkívül lelkes rajongója a sportágnak. Négy nappal ezelőtt beszélt Rickievel és ennek köszönhetően 12 lyukon keresztül kísérte, adott rengeteg rajongónak selfie-t és szurkolt az amerikai játékosnak. A hét hátralévő részének megválaszolandó kérdése most már csak az, hogy Rickie még több selfie-vel gyarapodva és érem nélkül hagyja el Riót? Avagy fordítva?

A nap ütése kétségkívül Henrik Stenson nevéhez fűződik. A hármas lyuknál elkövetett csodálatos puttolás olyan messziről érkezett (közel 33  méter), hogy a torna hivatalos számítógépe úgy tűnt egy pillanatra pontatlan adatot közöl. “Nem, a computernek semmi baja. Én éreztem úgy, hogy ki vagyok, nem a számítógép” – emlékezett vissza a svéd az ominózus történésre.

S hogy a vezető hármas mire számít az elkövetkezendő 48 órában?

Stenson: “Még rengeteg van hátra. Korábban azt mondtam, szívesebben lennék két ütés előnyben, mint hátrányban. Ha nem vagy közel a táv felénél, többet kell kockáztatnod a következő két körben. 36 lyuk vár ránk, és ha valaki jól játszik, nyilván futja pár kiváló ütésre is.” A hatvanas mezőny legmagasabban rangsorolt játékosa számára olyan lehet ez a két első kör, mint a hagyományos olimpiai számokban egy kvalifikációs futam. Annyi különbséggel, hogy egyetlen más olimpiai sportágban sincs ennyi résztvevő, mint a golfban. “A golf nem hasonlítható semmilyen más sporthoz, ahol más sportoló ugrik egy bizonyos távolságot vagy úszik egy bizonyos szintet, akkor nagyjából ki lehet találni, ki fog nyerni, ki lesz a második, harmadik. Nálunk mindig a heti, sok esetben az adott napon mutatott forma döntő" – magyarázta Stenson még a hét elején.

Pieters:”Nos, tudjuk Stenton jó lesz,  a világ legjobb 5. játékosa. Biztos sok birdie-t csinál, így az egyedüli amit tehetsz, hogy a saját játékodra koncentrálsz.”   

Fraser: “Stenson-nal egy csoportban lenni szombaton – ijesztő. Bármikor játszol Stenson-nal a hétvégén, akkor biztos lehetsz, valamit nagyon jól csinálsz.

TELJES EREDMÉNYSOR ITT

Ruszanov András


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés