Golf (újra) az Olimpián avagy az Ébredő Erő története II.

kép forrása: Licença Creative Commons Atribuição 3.0 Brasil

2.rész    Az újrakezdés

2009-ig kellett várni, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 121. ülésszaka újratárgyalja a sportág felvételi kérelmét. Végül a résztvevők a sportág töretlen népszerűségére, globazilációjára tekintettel elfogadták a javaslatot miszerint a golf, 112 évnyi kihagyást követően visszakerül a Nyári Olimpiai Játékok programjába. Ty Votaw, amerikai ügyvéd és Nemzetközi Golfszövetség alelnöke, valamint Peter Dawson, a Nemzetközi Golfszövetség korábbi elnöke és egyben a Royal and Ancient Golf Club igazgatója, nevét kell mindenek előtt megemlíti, hisz ők ketten voltak annak a mozgalomnak az élharcosai, akik célul tűzték ki a golf olimpiai sportágkénti (újra)felvételét. A golfnak a 2016 illetve 2020-as Olimpiák műsorába történő visszahelyezéséről dönteni hivatott szavazást megelőzően, a sportág nagyköveteinek tekinthető golfsztárok álltak ki teljes mellszélességgel szeretett sportáguk érdekében. Olyan nevek, mint az ír háromszoros major bajnok Pádraig Harrington, a 2014-es US Open győztes amerikai Michelle Wie, a korábbi világranglista 2. Norvég Suzann Pettersen és a 16 évesen minden idők legfiatalabb európai tour győzteseként nevet szerzett, volt amatőr világelső olasz Matteo Manassero. Dawson a következő szavakkal köszönte meg a részvételüket: “Rendkívül hálásak vagyunk, hogy Pádraig, Michelle, Suzann és Matteo csatlakoztak hozzánk és segítségükkel kinyilvánítjuk a világelitbe tartozó, valamennyi korosztályt képviselő játékosok azon szándékát, hogy a golf ismét olimpiai sportágként legyen számon tartva.” 2009 október 9-én, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végérvényesen megszavazta és hivatalosan elfogadta a golf műsorra tűzését a 2016 és 2020 Nyári Olimpiai Játékokon.

Az olimpiai golftorna lebonyolítási rendje a következő: 120 (60 férfi és 60 női) versenyző 41 nemzet részvételével, két külön kategóriában 72 lyukas (4 x 18 ) pályán egyéni számban versenyez a golf szabályai szerint. A férfiak küzdelme augusztus 11-14, míg a hölgyek augusztus 17-20-a kerül lebonyolításra.

Az esemény helyszínéül egy teljesen új olimpiai golfpálya szolgál majd, amely Rio de Janeiro szomszédságában a Barra da Tijuca nevű óceánparti természetvédelmi zóna Reserva de Marapendi elnevezésű 662 hektáros területe. 8 pályázó közül a Hanse Golf Course Design nyerte el a rendezők bizalmát, élén a Cornell University-n végzett és William Frederick Dreer díjjal kitüntetett Gil Hanse tervezőmérnökkel, cégtulajdonossal. 2012 január 31 és február 1 között kerültek sor a tervezőirodák prezentációira, a jelentkezők között volt Jack Nicklaus, Gary Player, Greg Norman. A négytagú bíráló testület tagjai közt találtuk Fragát, a Rio 2016 golf tanácsadói bizottság megbízásából, Carlos Arthur Nuzman-t, a Rio 2016 elnökét, az 1964-es brazil olimpiai röplabdacsapat tagját, Eduardo Paes-t, Rio polgármesterét valamint Peter Dawsont. Gil Hanse a következőképp reagált az eredményhirdetést követően: “Izgalommal tölt el, hogy a zsűri úgy érezte, hogy a mi pályázatunk felel meg a legjobban a szervezők által támasztott kritériumoknak.” A nyertes tervező a halhatatlannak beválasztott Amy Alcott golfjátékossal közösen dolgozott az olimpiai projekten. Carlos Arthur Nuzman a szervező bizottság elnöke a következőket mondta elöljáróban a golfversenyekhez: “Mivel a 2016-os Játékok egy fontos mérföldkövet jelentenek a golf, több, mint egy évszázados távollétet követő visszatérésében,ez az új pálya egy fejezet kezdetét jelenti a sportág történelemében. Ez a helyszín ugyancsak lehetővé teszi, hogy Rio fontos nemzetközi eseménynek adhasson otthont a sportnaptárban, továbbá példaértékű lesz a fenntarthatóság és a környezetbarát, védett terület megőrzése szempontjából. A pálya a sportág elsőrangú edzés és fejlesztési központjaként is funkciónál majd a jövőben egyúttal fiatalok milliót inspirálja Brazília és a világszerte. Várakozással tekintünk a jövőbe és szeretettel várjuk a világ sportolóit és a nézőket!

A Játékok befejeztével, a pálya nyilvános sportlétesítmény lesz és a szervezők reményei szerint megnöveli a golf népszerűségét Brazílian belül is. Az olimpiai bizottsággal egyetérve kijelenthető, hogy ez az egyik legfontosabb öröksége lehet a mostani Játékoknak is.

Az Olimpiai Bizottság célkitűzései között szerepelnek a környezetvédelmi szempontok is.  A golfpálya építésénél kritikus volt a fű kiválasztása a fenntarthatóság és a víz használatot illetően. A víz minősége, mint a pályát ellátó öntözési forrás merült fel kérdésként,  valamint a kiválasztott fű  sótűrő volta. A fű a pálya greenrészeinél SeaDwarf Seashore Paspalum,vagyis erősen sótűrő fű fajtával lett beültetve. A tee-knél és fairways-eken Zeon Zoysia-t használtak, amelyet a Bladerunner Farms állít elő Poteet-ban (Texas). A Zeon Zoysia egy olyan meleg évszakban használt gyepfajta, amely kevés műtrágyát és minimális karbantartást igényel. Mindkét füvet gyepfarmon nevelték Brazíliában a Green Grass Brasil-nél. A gyep farmnak mindkét fűfajtára rendelkezik engedéllyel.

Az Olympic Golf Course pálya rajza ITT érhető el!

A pályán az ütésszám elosztások:  4 Par-5, 9 Par-4 és 5 Par-3, összesen 71.

Tételesen:

Par-5 :  1, 5, 10, 18

Par-4 : 2, 3, 7, 9, 11, 12, 13, 15, 16

Par-3 : 4, 6, 14, 17.

A férfiaknál összesen 7128 yard, míg a nőknél 6245 yard.

A leghosszabb az 1-es, ahol a férfiaknál 609 yard, a nőknél 536 yard.

 

A kvalifikáció a világranglista 2016 július 11-én aktuális állása alapján került meghatározásra. Mindkét nem Top 15-ös játékosa automatikusan kvalifikálja magát, országonként maximum 4 fővel. A fentmaradó helyekre a legmagasabban rangsorolt játékos kerül azokból az országokból, amelyeknek már nem marad 2 kvalifikált versenyzője.

 

A nemzetközi szövetség garantálja, hogy legalább 1 játékos a rendező országból illetve minden kontinensről (Afrika, Amerika, Ázsia, Európa és Óceánia) kvalifikációhoz jut. A Nemzetközi Szövetség hetente megküldi az aktuális ranglisták alapján a kvalifikált versenyzők listáját.

Sok játékos azonban – más sportágakhoz hasonlóan – visszalépett a küzdelmektől, többen a Zika virus elterjedésére illetve veszélyére, mások egyéb elfoglaltságaikra hivatkoztak. De voltak olyanok is, akiket saját olimpiai szövetségük nem delegált. A visszalépés ill. lemondás inkább a férfi elitjátékosokra volt jellemző, feltűnő, hogy a világranglista első négy helyezettje jelezte ezen szándékát. A alábbi játékosok mondták vissza szereplésüket a riói olimpiáról (zárójelben a világranglistás helyezés):

  • Férfiak: Jason Day (1), Dustin Johnson (2), Jordan Spieth (3), Rory McIlroy (4), Adam Scott (8), Branden Grace (10), Louis Oosthuizen (14), Hideki Matsuyama (17), Charl Schwartzel (21), Shane Lowry (27), Kim Kyung-tae (41), Marc Leishman (45), Francesco Molinari (56), Hideto Tanihara (69), Graeme McDowel (74), Victor Dubuisson (78), Matt Jones (84), Vijay Singh (116), Camilo Villegas (314), Angelo Que (320), Brendon de Jonge (329)

 

  • Nők:  Lee-Anne Pace (39), Christel Boeljon (121), Anne van Dam (366), Dewi Schreefel (406), Cathryn Bristow (446), Dottie Ardina (509)

Ruszanov András


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés