Többen is a CUT-ban északi szomszédunknál

Tóth Maya és Holló Zsombor dobogóesélyes

Csütörtökön folytatódott a Tále-ban rendezett Szlovák Junior Nyílt Bajnokság, ahol 4 lány és 6 fiú junior válogatott golfozónkért szoríthattunk, ugyanis a második játéknapon kiderült, kik azok a játékosok, akik túlélték a felezést, azaz elütőhöz állhatnak a torna záró napján.

Az első nap alapján dobogóra esélyes játékosaink: Boróka és Dávid jelentősen rontott első napi score-ján, így a közvetlen élmezőny mögött várhatják az utolsó kört. Briglovics Boróka a 18 + 21-es összevont női kategóriában 160 ütéssel (76, 84) a T 8. helyen kvalifikálta magát az elit körbe, míg ugyanebben a mezőnyben Szemerey Lili a 23. helyen búcsúzott a tornától (191: 97, 94).

Az U18-as fiúk között Rózsa Dávid a 78-as nyitó kör után 87-et játszott a második napon, így a 11. helyen jutott be a záró fordulóba, vele tart válogatott csapattársa ifj. Csiki Péter is (168: 80, 88), aki az utolsó, éppen csak bejutást érő 14. helyen zárta az első két napot.

Az U16-os lányok között született a nap legjobb magyar eredménye, Tóth Maya Napsugártól kaptuk, aki a második napon felülemelkedett előző nehézségein és 75-ös eredménye egészen a 3. helyig repítette a tabellán, mindössze 3 ütésre a második és 7 ütésre a vezető helytől. Czernecki Laura a T 14. helyen jutott a CUT-ba összesített 171 ütéssel (86, 85).

Az U16-os fiúknál négy magyarért is szoríthattunk. Le a kalappal Holló Zsombor előtt, aki Mayához hasonlóan jó score-ral zárta a napot, ugyanis első napi 79-es eredménye után 76-ot ütött, így a 6. helyről, dobogóesélyesként várhatja a finálét, 4 ütésre a pódiumtól.  Závaczki Bálint szintén javított a második napon, így összesítésben 161 ütéssel (82, 79) a 10. pozícióból várhatja a záró fordulót. Greff Bálint (165: 80, 85) két csapattársához hasonlóan kvalifikálta magát a CUT-ba (T 14.). Rózsa Dániel, rosszullétre miatt nem indult a második napon. Jobbulást kívánunk neki!

FÉRFI EREDMÉNYEK ITT

NŐI EREDMÉNYEK ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés