Elrajtolt a Szenior Európa Bajnokság

Dr. Takács János a nap meglepetésembere

A gyakorló nap után, kedden elkezdődött 23 nemzet 263 versenyzőjének részvételével az idei év talán legfontosabb senior eseménye, a XXXV. Szenior Európa Bajnokság Norvégiában. Ezúttal is bruttó és nettó nemzeti csapattal képviseljük a magyar színeket.

A bajnokság

A Raymond Barbieről elnevezett bruttó értékelésű Bajnokságot a Larvik Golf Club pályáján (Par 72, 6107 m.) rendezik, ahol Gratzl Ferenc kapitány, dr.Bábos János, Darázs Attila, Koplányi Tibor, Kovács Titusz és dr. Takács János álltak az elütőre.  A nap meglepetés embere dr. Takács János volt, akinek sikerült az itthon mutatott nagyszerű formáját átmentenie Norvégiába is, hiszen a nyitó kört 77 ütéssel teljesítette. Élete legjobbjának nevezte, amivel a magyar bruttó csapat legeredményesebb játékosa lett.

Szintén remekül játszott Koplányi Tibor, aki 82-es ütéssel járult hozzá az első naphoz. Nem lehet elégedett eredményével azonban, a csapat háromszoros magyar bajnoka Kovács Titusz, akinek elmondása alapján a korai tee time-ja miatt a nagy szél és a meglepően hűvös idő babrált ki vele, így csupán 88-as ütésszámmal zárt. Csapatkapitányunk, Gratzl Ferenc (95), Darázs Attila (95), valamint Bábos János (97) is feledhető napot zárt. Összesítésben a középmezőnyben foglalunk helyet, hiszen a 13. pozícióban állunk a 21 nemzet között.

EREDMÉNYEK ITT

A kupa

A William O’Babb Kupát a nettó csapatok részére a Vestfold Club pályáján (Par 72, 5800 m.) bonyolítják le, ahol Jakobi László kapitány, Dietrich Gábor, Malatyinszki Tamás, Máthé István, Nagy István és Tóth János képviselik a magyar trikolórt. Az első napot követően, a bruttó csapathoz hasonlóan, a 13. helyet foglalják el a 22 fős mezőnyben.

A 6 fős delegáció összesített 309-es eredménnyel zárt. A kapitány, Jakobi László 75-öt, Máthé István 77-et, Nagy István a senior bajnokság ezüstérmese 78-at, Dietrich Gábor 79-et, Malatyinszki Tamás 80-at, míg Tóth János 81-et játszott.

A szerdán folytatódik a seniorok kontinensviadala, ahol reméljük, a  jól rajtoló játékosaink megtartják kitűnő formájukat, míg a gyengébben kezdők a tapasztaltakat felhasználva, előrelépnek.  

KUPA EREDMÉNYEK ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés