„Profi golfot építünk profiknak"

Kompromisszumra törekszünk, mivel az amatőr golf, a profi golffal kéz a kézben jár

Május 3-án, kedden a Hungarian Golf Magazin csapata egy sajtóreggelire volt hivatalos az Academy Golf Club-ba, melynek keretében hivatalosan is bejelentették a sajtó képviselői előtt a Profi Golf Sportági Szövetség megalakulását. A rendezvényen Nagy Csaba elnök, illetve Makszin Áron főtitkára mutatta be a Szövetséget és a profi válogatott tagjait, valamint ismertette a Szövetség céljait és jövőbeni terveit. Mindketten hangsúlyozták - profi golfot építenek profiknak, ami egyben kötelezettségvállalás is, mivel a cél nem kisebb, mint a 2020-as, vagy 2024-es Olimpián való részvétel. A sajtótájékoztatót követően alkalmunk nyílt a Szövetség elnökével, Nagy Csabával, valamint főtitkárával, Makszin Áronnal beszélgetni.

Célunk, hogy a profi játékosok számára profi körülményeket teremtsünk, megfelelő versenyeztetéssel. – kezdte Nagy Csaba beszélgetésünket, majd hozzátette, hogy a szervezet azért is jött létre, mert azokban az országokban, amelyekben magas szinten űzik a sportágat, a profikat tömörítő szövetség külön működik. Természetesen a szakszövetséggel - jelen esetben a Magyar Golf Szövetség – való együttműködés elengedhetetlen, mivel ők biztosítják a megfelelő utánpótlást.

„Fontos elmondani, hogy a Magyar Golf Szövetség továbbra is szakszövetség, mi nem akartunk és nem is tudunk volna a helyébe lépni. Mi egyszerűen a törvények adta keretet kihasználva sportági szövetséggé alakultunk, - ami egyébként külföldön is bevett séma -, hogy a profikat egybefogó szövetség külön tevékenykedik, ugyanakkor a szakszövetséggel együtt. Mi kompromisszumra törekszünk, mivel úgy gondoljuk az amatőr golf, a profi golffal kéz a kézben jár együtt, egyik sem létezik a másik nélkül. Biztosítanunk kell a folytonosságot!”

Az alábbi linkre kattintva érheti el a Nagy Csabával és Makszin Áronnal készült teljes interjút. Jó olvasást kívánunk!

http://golfmagazin.zsirafkreativ.hu/2zsirfKft/golf/HungarianGolf2016per1/?page=58


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés