Időtálló brand születik

Második évébe lépett a GolfMaster névre keresztelt kezdeményezés, melyet Sárközi Ricsi barátjával és tanítványával, Vizváry Tamással közösen hozott létre. Vállalkozásuk sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy május 29-ére rangos versenyt rendeznek Kisorosziban a Qatar Airways főtámogatásával. De mi is a GolfMaster titka? Erről mesélt nekünk a márkanév és koncepció ötletgazdája, Vizváry Tamás.

Hogyan jött a GolfMaster ötlete?

Több mint két évvel ezelőtt, amikor Ricsihez golfoktatásra kezdtem járni, azt tapasztaltam, hogy jól kommunikál, hamar megtalálja a közös hangot az emberekkel, és hogy rendkívül karizmatikus egyéniség. Az alap ötlet az volt – és itt jött be az én szerepem –, hogy ezt emeljük még magasabb szintre. Így fogant meg az elképzelés, hogy hozzunk létre egy labelt, ahol Ricsi lesz a „termék”, az ő arca és szakmai hozzáértése játszik kiemelt szerepet, míg én a márkaépítésre, a „terméke” felfuttatására fokuszálok.

A civil életben is üzletfejlesztéssel foglalkozom, így a márkaépítés és termékfejlesztés egy kis kreativitással megfűszerezve közel áll hozzám.

Hogyan indultatok el a GolfMasterrel? Mik voltak a kezdőlépések?

Szétnéztünk a piacon, a magyar golf piacán, és azt tapasztaltuk, hogy nincs egy, erősebb húzónév. Amikor kitaláltuk a koncepciót, fontos szempont volt, hogy korosztálytól függetlenül azokat is meg tudjuk szólítani, akinek téves prekoncepcióik vannak a golffal kapcsolatosan. A GolfMaster pont azért válhat egy erős brandé, mert univerzális: nem csak junior- és senior oktatásban, de rendezvények szervezésében és a médiatartalmak gyártásában is erősek vagyunk – a fiatalabb korosztályt pedig utóbbin keresztül tudjuk megszólítani. .

A tavalyi a márkaépítés éve volt. Kitaláltuk a nevet, létrejött a honlap, elkezdtük felépíteni imázsunkat a közösségi médiában hangsúlyt fektetve a minőségre és nem a mennyiségre. A második évre elkezdtünk kooperálni cégekkel, versenyt szerveztünk, hosszú távú együttműködéseket kötöttünk. Elsősorban olyan partneri együttműködésben hiszünk, amelyek nem csak a GolfMaster brandet öregbíthetik, de a Partner számára is jelentős hozzáadott értéket képviselhetnek.

Mit terveztek május 29-én?

Komplex eseményt szervezünk Kisorosziba, nívós díjakkal. A meghívott vendégek számára – akik nem a versenyen lesznek - golfoktatást és golffal kapcsolatos játékokat szervezünk. De lesznek nem kifejezetten a golfhoz köthető programok is: a Passioners TALK kihelyezett rendezvénye biztosan felébreszti az emberekben lévő alkotási vágyat, inspiráló rendezvényével. Mivel gyereknapra esik a verseny, igyekszünk ehhez is igazítani a programokat, hogy azok, akik a családjukkal együtt érkeznek, szintén egy maradandó élménnyel térhessenek haza. A cél természetesen az, hogy mindenki számára eljuttassuk a golfozás élményét.

Ami a verseny díjazását illeti: főszponzorunk a Qatar Airways támogatásával többek között 2 személyes repülőjegy lesz abszolút első díjazása.

További támogatóink között üdvözölhetjük a Mercedes-Benzt, a Jász-Plasztik Autócentrum jóvoltából, az Oakleyt, a Knight sofőrszolgálatot, a Golf Travel Hungaryt, valamint a CBA-t.

Az ígéretes kezdetek után mik a tervek a jövőre nézve?

Haladunk tovább az úton, hogy egy értékálló márkát teremtsünk a régióban, megerősítsük a golfot, együttműködéseket kössünk, illetve biztosítsuk a megfelelő szponzorációt. Az első év nagyszerűen alakult. Magyarország kicsit a piac, ennek pedig megvan az az előnye, hogy gyorsan híre megy egy-egy jó kezdeményezésnek, de itt nem szabad megállni. Ricsivel jó csapatot alkotunk, azok a területek pedig, amihez külön-külön értünk, jól kiegészítik egymást, hogy a GolfMaster neve és híre odáig jusson, ahová mi azt a létrehozáskor megálmodtuk.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés