Rózsa Csilla: 68!

Egyéni rekord bogey-mentes körrel

Csütörtöktől szombatig, Svájcban zajlik a LET előszobájának számító LET Access, 30.000 euró összdíjazású idei második tornája. A viadalra az elmúlt években nem nagyon figyelt még a hazai golfszerető közönség, ám mostantól az olimpiai kvótáért küzdő magyar profi golfozó, Lajtai-Rózsa Csilla az első napon tett róla, hogy ez megváltozzon. A magyar golfozó -4-es kört teljesített, 68-as eredménye pedig profi pályafutása legjobb körének számít, amivel csattanós választ adott kritikusainak. Többszörös magyar bajnokunk, caddy-jével, Dan Maringer-rel harcol a TOP helyezésekért és a vele járó világranglista pontokért.  

Már az indulás előtt fel volt adva a lecke Lajtai-Rózsa Csillának és caddy-jének, hiszen a kora délutáni tee time miatt tudni lehetett, hogy az élmezőnybe kerüléshez par alatti kör szükséges. Ekkor a versenyben vezető svájci Rachel Rossel -5-tel állt a mezőny élén.

Többszörös magyar bajnokunk 13.46-kor ütött el az első tee-ről a svéd Johanna Bjork és az osztrák Ann-Kathrin Mier társaságában. Csicsi - szokásához híven - kiegyensúlyozottan kezdett, két par 4-es és egy par 3-as szakasz után 0-ban állt, míg flight társai +1, illetve +2-ben voltak.  Ez is némiképpen nyugtatóan hathatott Csicsi játékára, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a pálya 7. szakaszának par 3-asán megszerezet első birdie-jét a tornán. Így - miután a pálya 8. és 9. szakaszát is par-ra hozta, -1-gyel fordulhatott a hátsó kilencre.

(kép: http://www.access.letscoring.com/)

A pálya hátsó részén folytatta a parádét, sőt rá is tett egy lapáttal, és újra a régi, felszabadult Csicsit láthattuk. A 14. szakaszon ütött újabb birdie-je után már szinte csak az volt a kérdés, hogy par alatt hány ütéssel zár, illetve, hogy összejöhet-e a bogey-mentes kör.

Meglett! Ráadásul a 17. és a 18. szakaszon is birdie-t jegyzett, így Csilla az első napon olyat tett, amit eddig profiként még soha. Nem elég, hogy megütötte egyéni legjobbját, de ráadásként bogey-mentes kört produkált, bizonyítva ezzel kritikusainak, hogy igenis komolyan kell számolni vele. Csicsi az első napot együttállásban az 5. helyen zárta, -4-es score-ral, egy ütésre a második helytől!

A versenyt a spanyol Carolina Gonzalez Garcia vezeti (-9), Rachel Rossel (-5), Christine Wolf (-5) és Ainil Bakar (-5) előtt. 

 

Lajtai-Rózsa Csilla:

 

„Hosszú, de kiegyensúlyozott nap van mögöttünk! Sok putt maradt a pályán, de ugyanannyit vissza is adott.

Holnap egy újabb nap! 9:06-kor kezdünk.

Szorítsatok!!"

 

 

Eredmények:

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés