Megvan az első diadal!

Barátság ide, barátság oda: elvertük a lengyeleket!

Szombaton a harmadik játéknappal folytatódott a IV. Olimpiai Reménységek Tornája a szlovákiai Skalica Golf Club-ban. A nehéz rajt után pénteken mind a két EOHT csapatunk szoros találkozót vívott aktuális ellenfelével. A fiúk Ausztriával csaptak össze, és egy kiélezett küzdelemben végül hajszálnyival maradtak alul (3:2). A lányok Szlovákia ellen küzdöttek nagyot és egy győzelem és egy döntetlen mellett 3,5:1,5-es arányban kaptak ki.

Szombaton a szülinapos Tóth Maya Napsugár és a lány csapat pihent és készülhetett a vasárnapi utolsó nagy rohamra. A fiúkat viszont várta egy újabb feladat, hiszen Lengyelország fiúcsapata ellen kellett bizonyítaniuk.

A pénteki elmaradt meglepetés győzelem nemhogy nem vett ki a játékosainkból, inkább feltüzelte őket. Juniorjaink végig nagyon motiváltan és koncentráltan játszottak és szinte minden játékosunk hibátlanul teljesítette a maga párharcát.

Rózsa Dániel-Kötél Bence párosunk a 19. szakaszon harcolta ki a győzelmet riválisai ellen (0/1). Bár Bertényi Bencét sikerült meglepnie ellenfelének, 9/7, többi játékosunk onnan folytatta, ahol Rózsa-Kötél duója abbahagyta: ellenállhatatlan játékkal késhegyre menő küzdelemben múlták felül riválisaikat. Závaczki Bálint (2/1) és Greff Bálint (3/1) is kiegyensúlyozott teljesítménnyel győzte le lengyel ellenfelét, a nap legnagyobb különbségű győzelmét pedig Holló Zsombor érte el, aki a 16. szakaszon tudott győzni (3/2).

A junior fiúk a kezdeti nehézségek után végre magukra találtak, és a tegnapi szoros meccs után most már megvan a hőn áhított győzelem is. Reméljük, holnap ez a felfelé ívelő tendencia folytatódik a Szlovákok ellen. A lányok pedig a zárónapon újult erővel csaphatnak össze Lengyelországgal.  


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés