Tiger beleerősített

A 14-szeres Major-győztes már szakaszokat játszik.

Tim Rosaforte, a Golf Channel munkatársa arról számolt be a minap, hogy Tiger Woods újabb, immáron komolyabb szakaszába érkezett a felkészülésének. A szakíró elmondása szerint a volt világelső az utóbbi két hétben már szakaszokat játszott, így talán bízhatunk abban, hogy most már nem kell sokat várni visszatérésére.

Tiger Woods a Medalist Golf Clubban végzi felkészülését és a beszámolók szerint most már nem csak a lendítéseket és az ütéseket gyakorolja, hanem már szakaszokat is játszik. Erről Tim Rosaforte, a Golf Channel munkatársa beszélt a csatorna egyik műsorában és még azt is elárulta, hogy Woods kiválóan néz ki, nyoma sincs a sérülésnek, a mozgása is rendben van és a kedve is nagyszerű.

Woods a tavaly augusztusi Wyndham Championship óta nem indult versenyen, szeptember és október között két kisebb hátoperáción esett át, a beavatkozás úgynevezett korrekciós műtét volt.

A rajongók és a szakírók, sőt az ellenfelek is várják már Woods visszatérését, ám azt, hogy mindez mikor következik be, maga az érintett nem nyilatkozott.

„Ütéseket már végzek, naponta edzek, de fizikálisan még nem állok készen. Többször elmondtam már, hogy a visszatérésemet nem szeretném elsietni, mert azzal a karrierem és az egészségem tenném kockára. Napról napra, kis lépésekkel haladok előre, látom a fejlődést, nagy utat tettem meg, de a célt még nem értem el” – beszélt állapotáról és esetleges visszatéréséről Woods pár héttel ezelőtt.

Az idény első Major-tornáját kihagyta a volt világelső és bár a visszatérés pontos dátuma nem ismert, a felkészülés üteméből kiindulva talán kijelenthető, hogy már nem kell annyira sokat várni arra, hogy ismét versenykörülmények között lássuk játszani minden idők egyik legnagyszerűbb játékosát.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés