Szenior hölgyek startra készen

A tavaly életre hívott magyar szenior női válogatott megtartotta idei első találkozóját, ahol szó esett többek között a 2016-os tervekről, célokról és versenyekről is. – erről Zsadányi Ildikó, a csapat egyik tagja beszélt lapunknak.

„A kedd délutáni találkozó nagyon jó hangulatban telt, ahol a legfőbb téma, a Marisa Sgaravatti Trophy volt, -ahol egyébként tavaly is részt vett a válogatott-, amelyet idén Spanyolországban rendeznek. Már korábban eldőlt, idén is utazunk a szeptember 5. és 9. között tartandó versenyre, ám az utazással, szálással és a válogatott egyenruhával kapcsolatos kérdéseket megválaszoltuk:

Megegyeztünk, hogy abban a szállodában fogunk megszállni, ahol az esemény főbb programjait is tartják, illetve hogy a válogatott egyenruha dizájnja megmarad, azaz kék szoknya és fehér póló, de erre az alkalomra megfelelő anyagból (vászonból) varratjuk, mivel Spanyolországban hőségre számítunk.

A XXVI. Marisa Sgaravatti Trophy-t, a Real Club de Golf Guadalmina-ban rendezik meg, Spanyolország egyik legjobb pályáján. A pálya izgalmát és egyben nehézségét az adja, hogy házak között helyezkedik el, így fontos, hogy a fariway-n maradjunk, különben a labdánk valamelyik erkély teraszán köthet ki.

Külön öröm még, hogy tovább erősödött a válogatottunk, hiszen idén velünk utazik többszörös magyar szenior bajnoknőnk, Szűcs Gabriella is.”

Az utazó keret tagjai: Kovácsné Földesi Katalin, Molnár Lászlóné, Szűcs Gabriella, Vainio Győri-Molnár Mária, Zsadányi Ildikó.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés