„Én játsszam a golfot és ne a golf játsszon engem”

Lassan minden hazai golfozó számára kezdetét veszi az új szezon és a Hungarian Golf csapata kíváncsian kérdezi a magyar sportolókat terveikről, vágyaikról. Ezúttal Szűcs Gabriella, többszörös szenior bajnok mesélt az elmúlt időszak kihívásiról, a felkészülés örömeiről és az ambícióiról.

HG: Mesélne a téli felkészülésről? Milyen élmény volt?

SZG:Két teljes hónapot töltöttem Spanyolországban, először novemberben, illetve az év elején januárban. Nagyszerű felkészülés volt, reggelente ébredés után két óra chip és putt következett, majd délután kocsival sikerült eleinte 36, majd a második hónap vége felé 45 lyukat is játszanom. Úgy éreztem, nem fáradok el, minden swing a helyén volt és mire észbe kaptam késő délután lett. Nagyszerű érzés volt csak a golffal foglalkozni, és bebizonyosodott, hogy még mindig imádom ezt a sportot.

HG: Mik voltak a fő szempontok az edzés során?

SZG:Az edzés céljául főként pályastratégiai változtatásokat tűztünk ki, ezzel pedig már a szezon megmérettetéseire készültünk. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a rövidjátékra, ugyanis röviden tudom behozni a hosszújátékom hiányosságait. A tavaszi szezont két hónap szünet előzte meg, és sajnos a játékom most a közelében sincs a spanyolországi szintnek. Elkezdtem viszont a gyaloglásra összpontosítani, sajnos a csípőproblémám miatt főként kocsival szoktam játszani. Ugyanis indulni szeretnék az Európa Bajnokságon és a Magyar Szenior Bajnokságon is, ahol gyalog kell teljesíteni a pályatávot.

HG: Úgy tűnik, a golf még mindig tud újabb kihívásokat nyújtani...

SZG:Abszolút. Szerdánként a Pannónia Golfnapokon eddzünk barátnőimmel, akikkel előtte hétfőn mindig levesben játsszunk. Szerencsére a Pannónia-távot már sikerrel legyalogolom, igaz, másnap minden izmom fáj, de tudom, hogy megérte. Mire a nagy bajnokságok ideje elérkezik, addigra a hosszabb távok is menni fognak, fokozatosan készítem fel magam a versenyszezonra.

HG: Apropó, versenyszezon. Hogy alakul az idei versenynaptára?

SZG:A Magyar Szenior Bajnokság és az Európa Bajnokság mellett fogok kisebb versenyeken is indulni, de csak amihez igazán kedvem van és közel áll a szívemhez. A golf most olyan az életemben, mint annak idején a ping pong: azon vagyok, hogy én játsszam a golfot és ne a golf játsszon engem. Ebben a sportban ez a mentalitás a legfontosabb.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés