Westwood kapitány lenne

Az egykori világelső a 2020-as Ryder-kupán vezetné Európát sikerre.

A visszaszámlálás már megkezdődött az idei Ryder-kupára, ám Lee Westwood már előre gondolkodik. Az egyik legsikeresebb európai Ryder-kupa játékos lehet, hogy nem lesz benne az idei csapatban, ám az egykori világelső már előre gondolkodik és kapitányi babérokra pályázik. Westwood a 2020-as kiírásban vezetné szíve szerint sikerre az európai csapatot.

Lee Westwood a legutóbbi kilenc Ryder-kupán rendre az európai csapat tagja volt. Westwood nélkül 1997 óta nem állt fel európai válogatott az amerikaiak ellen, 21 Ryder-kupán szerzett pontjánál csak Nick Faldo, Bernhard Langer, Colin Montgomerie és Seve Ballesteros konkurálhat. A fentebb említett nevek amúgy egytől egyig kapitányként is szolgálták Európát, hasonló feladatra vállalkozna Westwood is.

A 43 éves klasszis a 2020-as kiírás során szeretne kapitánya lenni az európai válogatottnak.

„Jóllehet négy év még van addig, de nagyon szeretném elvállalni. Úgy gondolom, hogy a legjobb korban lennék a feladathoz, ráadásul a játékosokhoz is közel állnék még akkor” – kommentálta a hírt maga az érintett.

Westwoodot még az sem rettenti meg, hogy idegenben kéne kipróbálnia magát, lévén a négy év múlva esedékes Ryder-kupát az Egyesült Államokban rendeznék.

„Bárhol is rendezzék a viadalt, nagyon szeretném megkapni a lehetőséget. Talán jobb is, hogy az USA-ban rendezik a 2020-as viadalt, a kihívás óriási, hiszen hazai pályán nyerhetnénk, igaz a Ryder-kupa soha sem könnyű, teljesen mindegy, hogy hazai pályán, vagy idegenben kell játszanod” – mondta az egykori világelső.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés