Csíki a húsvéti sonkára áhítozik

„Már-már megszállottja vagyok a golfnak”

Lelkes amatőr golfozóval, Csíki Árpáddal volt alkalmunk beszélgetni, aki az idén a tatai Old Lake Golf Club-ba igazolt. Szívesen beszélt szeretett sportjáról, a golfról és elárulta nekünk, hogy bár nem tartozik a tatai Húsvét Kupa esélyesei közé, szeretne egyet a Rózsavölgyi János által felajánlott sonkákból. Bizakodóan tekint nemcsak a hétvégi versenyre, de a szezon elé is.

„Elsősorban szeretném megköszönni az Old Lake Golf Club-nak, hogy felvett a tagjai közé. Másrészről Hideg Daninak, aki a golf technikai részében pártfogolt a felkészülés során. Bár még csak golfpályafutásom elején járok, igyekszem minél előbb felvenni a fonalat, hogy pár éven belül megmérkőzhessek a legjobbakkal.

Az idei még tanuló éve lesz, szeretnék minden nagyobb szövetségi versenyen elindulni, és a HCP-met megfelezni.” –mondta idei céljairól Csíki Árpi.

HG: Hol ismerkedtél meg a golffal?

Cs.Á: 2007-benBalatonudvariban, a Royal Balaton &Yacht Club nyílt napján próbálhattam ki először a golfot, Ifj. Tringer László felügyelete alatt és gyakorlatilag már akkor lenyűgözött. Ezt követően autodidakta módon tanultam és tanulom ma is. Akkoriban még nem volt időm elmélyülni a játékban. 2015. tavaszán nyílt lehetőségem letenni a pályaalkalmassági vizsgát Lugosi Tamásnál, és azóta már több versenyen is részt vettem. Mára már 24 EHCP-et tudhatok magaménak, amit idén szeretnék megfelezni.

Tavaly április óta napi szinten foglalkozom a golffal, már-már megszállottja vagyok ennek a csodálatos sportnak. Ezt bizonyítja az is, hogy otthon a kertben már van egy golfháló, hogy a gyakorlások, akkor se maradjanak ki, ha nem jutok ki a pályára. Március elejétől részt veszek a Szövetség által meghirdetett Golfpálya Minősítő tanfolyamon, így még jobban elmélyíthetem a tudásomat. A terveim között szerepel még egy Golf Bíró tanfolyam elvégzése is.

HG: Hogyan várod a hétvégéi tatai Húsvét Kupát?

Cs.Á: Sok jót hallottam a híres, nagy tradíciókkal rendelkező megmérettetésről, és bizakodom. Szerdán már gyakoroltam Tatán és feltérképeztem a pályát. Célom az, hogy húsvét alkalmából meglepjem a családomat, egy tatai sonkával! 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
3
7
9
Dátum : 2020-09-09
10
13
14
21
23
24
28
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés