A Heritage-tornán debütál a legfelkapottabb amatőr

Bryason DeChambeau a Masters előtti héten áll profinak

Bejelentette, hogy az évad első Major-tornája utáni héten lép pályára profiként első PGA Tour versenyén Bryson DeChambeau. Az egyetemi bajnok és U.S. Amateur tornát is nyerő 22 éves amerikai játékos akár még az évad végi rájátszásban is részt vehet, már ha bejut természetesen.

DeChambeau szereplését hatalmas várakozás előzi meg, jóllehet számos PGA Tour tornán elindult már, igaz csak mint amatőr. Ennek ellenére óriási az érdeklődés körülötte, nem csoda, hiszen egy hatalmas tehetségről van szó, aki tavaly major tornán is bemutatkozhatott, jóllehet a US Openen végül nem jutott be a CUT-ba.

A fiatal golfozó a Heritage tornát választotta debütálása helyszínéül, ezt a viadalt a Masters után rendezik közvetlenül. DeChambeau összesen hét szponzori meghívást használhat fel első profi idényében, mint nem PGA Tour játékos, ezek közül az első a Heritage lesz, majd a Valero Texas Open.

DeChambeau ott volt az Arnold Palmer Invitational viadalon is, az utolsó napon szenzációs 65-ös kört teljesített. Az utóbbi évek egyik legnagyobb tehetségének tartott játékos miután elhagyta az egyetemét hét PGA Tour tornán indult és hétből haton megcsinálta a CUT-ot. DeChambeau amint rendelkezni fog profi tagsággal célba veheti akár a PGA Tour előszobájának tartott Web.com sorozat év végi rájátszását is, ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy a kereseti listán a bekerüljön az első 126-200 játékos közé. 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés