Jason Day nyerte a király tornáját

Az ausztrál rajt cél győzelmet aratott

Az ausztrál Jason Day győzelmével zárult a PGA Tour legutóbbi tornája, a 6.3 millió dollár összdíjazású Arnold Palmer Invitational. Day rajt-cél győzelmet aratott, erre korábban csak három játékos volt képes a torna történetében.

Jason Day kétütéses előnnyel várhatta a torna utolsó napját, ám vasárnap nem játszott annyira kiegyensúlyozottan, ahogy a korábbi három napon. Az ausztrál hamar elvesztette előnyét és a meglepetésember, Kevin Chapel vette át az irányítást, akihez csatlakozott többek között Henrik Stenson is. A svéd és az amerikai, valamint Day a végjátékban abszolút fej-fej mellett haladtak, ám a végjátékot az ausztrál bírta jobban. Day az első kilencen hibázgatott, viszont a pálya hátsó részén már hibátlan játékot produkált, két szakaszt birdie-re, a többiet par-ra hozott.  Ezzel szemben Henrik Stenson a 15-ös és a 16-os lyukat is bogey-val fejezte be, míg Kevin Chapel nem bírta el a nyomást és az utolsó szakaszon rontott. Ez a végelszámolásban túl sokba került, Day ugyanis pont egy ütéssel nyerte a viadalt, köszönhetően egy parádés up and downnal a 18-ason. Az utolsó játéknap legjobb ütésszámát Rory McIlroy produkálta, aki ugyanakkor sok minden másnak nem nagyon örülhetett, maximum még egy 19 méteres tökéletes gurításnak.

Jason Day pályafutása 8. sikerét aratta a PGA Touron és mostani győzelmével a világranglistán éppen McIlroyt megelőzve a második helyre lépett előre. A PGA Championship címvédője ráadásul egy hét múlva akár újra világelső is lehet, ehhez azonban vélhetőleg a mostani tornát kihagyó Jordan Spieth-nek is lesz egy-két szava.

Arnold Palmer Invitational, végeredmény:

1 Jason Day 66-65-70-70—271 (-17)

2 Kevin Chappell 68-68-67-69—272 (-16)

T3 Henrik Stenson 67-66-70-71—274 (-14)

T3 Troy Merritt 67-69-67-71—274 (-14)

5 Zach Johnson 70-70-68-68—276 (-12)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés