Korán, március elején jött a világ legnagyobb amatőr golfversenye Dél-Afrikában. A magyar trikolórt Mervóné Kaincz Katalin, Kiss Ferenc és Rádonyi Kristóf képviselte. A delegáció sikeresen helytállt és napról-napra jobb teljesítményt hozva érdemelte ki együttállásban a 20. helyet a 36 ország részvételével megrendezett tornán. A küldöttség egyik tagjával, Kiss Ferenccel elevenítjük fel a világdöntő legmeghatározóbb pillanatait.  

HG: Miként tekintesz vissza, így pár nap elteltével a világdöntőre?

KF: Örök emlék! Csodálatos helyen, profi módon, világdöntőhöz méltó körítéssel és szervezéssel találkoztunk, kimagasló minőségben! Egyszerűen, olyan érzésünk volt, mintha profi játékosok lennénk… extra körülmények, sosem látott, vagy tapasztalt kiszolgálás a pályán és azon kívül is!

HG: Mit jelentett nektek magyarként részt venni ezen a versenyen?

KF: Mondhatom, hogy igazi csapatot alkottunk. Már januártól folyamatosan egyeztettünk, szervezkedtünk, tervezgettünk… sőt még a közös célokat is kitűztük: egyéniben Kristóf is és én is nyerni utaztunk ki, míg Katicánk a tisztes helytállásra fókuszált; míg csapatban szerettünk volna a táblázat első felében, a lehető legjobb helyen végezni… úgy-ahogy, sikerültek a terveink!

HG: Hogyan élted meg ezt a Világdöntőt annak fényében, hogy 2015. végén az Audi quattro Cup döntőjében is részt vettél? Volt hasonlóság?

KF: Nem lehet összehasonlítani a párost az egyénivel. Két külön versenyforma, két teljesen különböző szervezés… ami viszont jelentős különbség, hogy itt, „csak” magammal kellett megbirkóznom!

HG: A nemzetek között 20. lett a magyar csapat. Egyéniben Rádonyi Kristóf, a saját kategóriájában 11., míg te a Férfi „B”-ben, együttállásban a 9. lettél, a kategóriátokban mindketten a legjobb európaiként végeztetek. Mennyire vagy elégedett a magyar csapat teljesítményével?. 

KF: Minden nap csapatként is értékeltük a helyzetünket, az eredményeinket. Az, hogy pár ponton múlott, hogy a csapatok között is a legjobb Európai nemzet legyünk, az azt mutatja, hogy harcoltunk, mindenki megtette, ami tőle tellett. Három kategória 122 (!) versenyzője közül, Európából nekem sikerült a legtöbb pontot gyűjtenem, (95 nettó stblf.) és összesítésben a legjobb, a 9. helyezést elérnem. Ez azért is bravúr részemről, mivel az első versenynapon az újfajta mentális és fizikai felkészülésemnek köszönhetően, a megnyúlt ütéstávolságaimmal folyamatosan elértem a landingzone-okat, 19 alkalommal kerültem homok-bunkerbe. A harmadik napi, eddigi legjobb score-om megjátszására is emlékezni fogok egy ideig, hiszen +13-at ütöttem a pályán, de a 10-es szakaszon flight-unk minden tagja 2-2-2 büntetőponttal indult neki a rossz elütő-teebox választásunknak köszönhetően… így lett „csak” 41 pont az utolsó napi játékom!  

HG: Sok mindent elértél az elmúlt fél, egy évben. Ilyen sikeres időszak után, milyen célokkal vágsz neki a 2016-os szezonnak?

KF: Nagyon nehéz életszakaszom zárult le ezzel a versennyel. Az életminőség javító szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozásom ugyanis kifejlesztett egy módszert, amit saját magamon is teszteltünk. A módszer legnehezebb része a személyiség fejlesztés, amit évek óta gyakorolok. Ennek eredménye, hogy Pollyval megtaláltam azt a hangot, amivel lassan már a pályán is szót értünk egymással.:)

Az ütéseinken és a játékunkon egyértelműen mérhető változás hátterét áprilisban, egy orvos konferencián mutatjuk be részletesen.  Most erre készülünk, illetve arra, hogy a fizikális felkészülések részévé tegyük ezeket a mentális változtatásokat.

HG: Mi újság otthon? Tudjuk, nagypapa lettél, miként éled meg, hogy a kisebbik lányod, Polly bemutatkozik a válogatottban az EOHT-n?

KF: Igen, „Papi” lettem! Benedek unokám, február 24-én érkezett közénk és szerencsére szépen fejlődik, ő is, és anyukája is jól van.

Polly, az EOHT versenyen már az új módszerrel fog játszani. Reméljük, neki nem kell szembesülnie azzal, amivel nekem, hogy a versenyen hosszabbakat üt majd, ezért az előre megtervezett stratégiáját, a pályajátékát neki is újra kelljen terveznie, felépítenie. Mindenesetre addig együtt gyakorolunk, de nem csak az ütéseket, hanem az erőszakmentes kommunikációnkat is.