Hideg Szlovákiában folytatja

A következőkben a tavaly még Zircen dolgozó Hideg Dániellel beszélgettünk, hogy, hová szerződött a tél folyamán a bakonyi klubból. Arra voltunk kíváncsiak, hol folytatja pályafutását.

HG: Mi volt a búcsú oka, miért hagytad el a Forest Hills-t?

HD: A búcsú oka egy másik ajánlat volt, ami Szlovákiából érkezett. Nem igazán volt min agyalni, hiszen terveim között szerepelt, hogy külföldön folytatom pályafutásomat, szerencsére hamar jött a megkeresés, így az idei szezont - már a múlt hétvégén - kint tudtam elkezdeni.  

HG: A végén mindig eszünkbe jut, hogy milyen volt a kezdet. Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatod/pillanataid az elmúlt évben?

HD: Nagyon sok emlékezetes pillanat volt a tavalyi szezonban. Nagyon jó csapatot alkottunk Kovács Titusszal, Gavin Irwinnal, valamint Magyar Katával és Molnár Vivivel is, akik a klubházban segítették a munkánkat. A klubtagok fantasztikusak voltak, így kicsit fájó szívvel állok tovább, de tudom, hogy kint is hasonló körülmények várnak majd. Események tekintetében mindenképp a Klézli Ferivel szervezett Ryder kupa volt a legemlékezetesebb, de érzésem szerint, minden verseny nagyon jól sikerült. Nagyon jó évet zártunk tavaly, hasonló sikereket kívánok az új csapatnak is!

HG: Mik a terveid az elkövetkező szezonra, a jövőre nézve?

HD: A2016-os szezonban főleg Szlovákiában fogok tevékenykedni, de természetesen megtalálható leszek a St. Lőrinc Golf Club-ban is, mint mindig. A Ryder kupa folytatódik, most már Ryder Tour néven, több klubot is bevontunk, egy egészen komoly versenysorozat kerekedett belőle. Természetesen, ha érdekel valakit, még várjuk a klubok, játékosok jelentkezését.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés