Térdműtét után

 Még májusban számoltunk be a senior Koplányi Tibor esetéről, akinek a szezonját sajnos igencsak megkurtította egy térdműtét. Golfozónk lelkierejét bizonyítja, hogy a közelgő műtét tudatában, májusban még bevállalta a 26. Magyar Kupát, ahol a szövetség által engedélyezett golfautó segítségével sikerült - kiváló szériát produkálva - elhagynia a pályát. Lassan két hete, hogy túl van a műtéten, arról kérdeztük, hogyan halad a rehabilitációjával és mit várhatunk tőle a jövőben, illetve ő mit vár magától az elkövetkező idényekben.

„Tizenkét napja műtöttek meg és kijelenthetem, hogy jól sikerült – árulta el nekünk Kopolányi Tibor. – A rehabilitációm jól halad, a műtét utáni első napon lábra tudtam állni, és azóta már a varratokat is kiszedték a térdemről. A beavatkozást egyébként a legmodernebb eljárással végezték, a protézist nem ragasztották, hanem csontbenövéses módszerrel ültették a térdembe. Most egy hónapig a láberősítés időszaka következik, ezt pedig egy vizsgálat követi majd, amikor kiderül, hogy sikeres volt-e a rehabilitáció.

Biztatók tehát az előjelek, így nyugodt szívvel koncentrálhatok a jövő évre. Ezzel kapcsoltban már nézegettem is, melyik klubba vegyek éves tagságit, egyelőre a Magyar Golfklub tűnik befutónak a közelsége miatt, de a tatai pályán is gondolkozom. Hogy milyen évem lesz, egyelőre csak óvatos becslésekbe bocsátkozhatok, hiszen még nem tudni, mennyire lesz terhelhető a bal lábam, lehet, hogy csak kilenc szakaszt tudok teljesíteni, és az is megnehezíti a helyzetemet, hogy bizonyos versenyeknél nem engedélyezik a golfautó használatát, jövő ősszel pedig újabb beavatkozás vár rám, akkor a jobb térdemen. E tényezők miatt nem is a következő szezon lebeg a lelki szemeim előtt, hanem már a 2017-es, amikor reményeim szerint száz százalékos állapotban várhatom az évet és amellett, hogy egy teljes idényt végig tudok majd játszani, talán sikerül kijutnom az Európa Bajnokságra is.

Természetesen a 2016-os évben szeretnék visszatérni. Most még nem tudok teljes értékű edzést végezni, bár a mozdulatok begyakorlását már ezen a télen elkezdhetem. Van egy kisebb pályám, ott megpróbálom legalább a forgómozdulatokat gyakorolni – amit egyébként ajánlottak is nekem. Tavasszal pedig elkezdek edzeni, hogy az idény első versenyén rajthoz tudjak állni. Bizakodó vagyok!”

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés