Hazai bírói találkozó

 November 7-én, Tatán került megrendezésre az hazai bírók idei második szakmai találkozója, ahol átadásra kerültek az új bírók oklevelei is. Idén három új bíró – Rujp Zsuzsa, Budai Zsolt, Szakszon József- tett a találkozó időpontjáig sikeres vizsgát és teljesítette a gyakorlati követelményeket, de rajtuk kívül még két leendő bírót is üdvözölhettünk körünkben. – számolt be az MGSZ Bíró Bizottsága.

A találkozón Fucskó Tünde a Bíró bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd beszámolt néhány aktuális kérdésről valamint a bizottság idei évi munkájáról. Ezt követően Bodor Tibor tartott egy rendkívül érdekes előadást a játék tempójáról, amelyet ezúttal statisztikai oldalról közelített meg.

A nap egyik legizgalmasabb része Gágyor Gábor beszámolója volt az EGA versenybizottsági munkáról. Gágyor Gábor második éve tevékenykedik az EGA versenybizottságában, amelynek kapcsán idén a dániai European Ladie’s Team Championship illetve a Bulgáriában rendezett European Senior Men’s Team Championship versenyen vett részt. Mindkét versenyről értékes tapasztalatokkal érkezett haza, melyeket fényképekkel színesítve prezentált a bírótalálkozón résztvevők számára.

A nap második részében Gágyor Gábor vezetésével esettanulmányok megbeszélése következett a bírók aktív közreműködésével, valamint a 2016-tól érvényes új szabályok is napirendre kerültek.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés