Woods: újabb operáció

Alig telt el egy hónap a második hátoperációja óta, Tiger Woods ismét kés alá feküdt, ezúttal is a háta miatt. Woods a honlapján megjelent beszámolója szerint azért volt kénytelen ismét orvosi beavatkozásnak kitenni magát, mert a legutóbbi műtétet követően ez elengedhetetlenné vált, ugyanis továbbra is fájdalmai voltak.

Alig telt el egy hónap a második hátoperációja óta, Tiger Woods ismét kés alá feküdt, ezúttal is a háta miatt. Woods a honlapján megjelent beszámolója szerint azért volt kénytelen ismét orvosi beavatkozásnak kitenni magát, mert a legutóbbi műtétet követően ez elengedhetetlenné vált, ugyanis továbbra is fájdalmai voltak.

„Elkerülhetetlen volt az újabb beavatkozás. Bízom az orvosaimban, akik remek csapatot alkotnak. Amilyen gyorsan csak lehet vissza fogok térni” – beszélt Woods a beavatkozásról, amely immáron rövid időn belül a harmadik volt esetében.

A 14-szeres Major-bajnok egészségi állapota folyamatos beszédtémát ad a szakértők számára és bizony a legtöbben igen csak szkeptikusak Woods visszatérésével kapcsolatban.

Ebbe a táborba tartozik Hank Haney, a volt világelső egykori swing-edzője, aki szerint Woods lehet, hogy vissza fog térni, ám az szerinte majdnem biztos, hogy már soha sem lesz a régi. Haney egy interjújában már Woods esetleges visszavonulását is prognosztizálta, amely szerint jelen esetben ésszerű és érthető is lenne egyben.

„Lehet, hogy jobb lenne, ha így lenne vége (a pályafutásának), mert így legalább a narratíva az lenne, hogy a sérülések miatt kellett befejeznie és ezért nem tudta beállítani, vagy éppen megdönteni Jack Nicklaus csúcsát. Biztos vagyok abban, hogy Tiger azt fogja mondani, hogy mindent meg fog tenni annak az érdekében, hogy vissza tudjon térni, és azt is jól tudom, hogy így is lesz. Mindent meg fog próbálni. Viszont az esélyei minimálisak arra, hogy azon a szinten teljesítsen, amelyen egykoron.”

És, hogy látjuk-e Woodsot 2016-ban? Haney szerint ez sem biztos.

 

 

„Talán, ha adna magának egy teljes évet, vagy akár kettőt is arra, hogy teljesen felépüljön, akkor esetleg képes lehetne egy komolyabb visszatérésre.”

Woods amúgy jelenleg orvosi tanácsra még az ágyát sem hagyhatja el, így nem tudott elutazni az általa tervezett Bluejack National pálya ünnepélyes átadására. A volt világelső ugyanakkor úgy tervezi, hogy a december elején esedékes Hero World Challenge névre keresztelt tornán, melynek ő a házigazdája ott lesz, igaz játszani nem fog. Egyelőre természetesen azt sem lehet tudni, hogy mikor láthatjuk Tigert versenyen, ezt még maga a játékos sem tudja, ám azt elmondta, hogy biztosan vissza fog térni és készen áll majd a versenyzésre.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés