Woods nem adja fel!

Tiger Woods jelenleg Mexikóban tartózkodik, ám ahelyett, hogy éppen Matt Kucharral mérné össze erejét, ahogy a bemutatótorna eredeti forgatókönyvében az meg volt adva, gyerekekkel és a sajtó munkatársaival foglalkozik. Ennek az oka természetesen ismert, a sztár pár hete hátoperáción esett át, így egyelőre semmit sem lehet tudni a visszatéréséről. Maga Woods sem tud pontos dátumot, ám ami ennél talán fontosabb, hogy a volt világelső nem adja fel, komoly tervei vannak még.

Tiger Woods jelenleg Mexikóban tartózkodik, ám ahelyett, hogy éppen Matt Kucharral mérné össze erejét, ahogy a bemutatótorna eredeti forgatókönyvében az meg volt adva, gyerekekkel és a sajtó munkatársaival foglalkozik. Ennek az oka természetesen ismert, a sztár pár hete hátoperáción esett át, így egyelőre semmit sem lehet tudni a visszatéréséről. Maga Woods sem tud pontos dátumot, ám ami ennél talán fontosabb, hogy a volt világelső nem adja fel, komoly tervei vannak még.

„A rehabilitáció hamarosan kezdetét veszi, ez bizonyára egy hosszú és fáradtságos szakasz lesz” – beszélt Woods először az operációja után személyesen a sajtó munkatársaival. A volt világelső emlékeztetett mindenkit arra, hogy a legutóbbi beavatkozás után is hosszú időbe telt, míg visszatalált – úgy ahogy – régi formájához, sőt már az edzések megkezdését is hosszú rehabilitáció és előkészítés előzte meg.

Woods 2013 óta nem nyert a PGA Touron, a Bridgestone Invitational torna mindmáig az utolsó, egyben a 79. tornagyőzelme. Az amerikai klasszis három trófeával van lemaradva a rekorder Sam Sneedtől, ám sokak szerint ezt a rekordot így is úgy is meg fogja dönteni, viszont a Major-győzelmek tekintetében már van aki szkeptikus. Woods számára köztudottan az a legfontosabb rekord, mindenképpen szeretné beállítani, vagy elvenni Jack Nicklaustól ezt a címet. Ehhez viszont az kell, hogy még legalább négy Majort nyerjen, erre pedig a statisztikák szerint nincs túl nagy esély, hiszen maga a nagy Jack is csupán hármat nyert 40 éves kora után.

„Fontos számomra az a rekord. Szeretnék 18 Major-címmel visszavonulni. Jacknek az egész pályafutása kellett ahhoz, hogy megnyerje a 18 Majort és előttem még azért van pár jó év. 20 éve vagyok a Touron, elég jó eredményeim vannak. A legfontosabb, hogy a soron következő pár évben egészséges tudjak maradni és akkor van esélyem olyan sikerekre, mint amelyeket Vijay-től láttunk” – utalt a korábbi világelsőre Woods.

Vijay Singh valóban 40 éves kora után aratta legnagyobb sikereit (szám szerint 22 győzelmet), jóllehet Majort csupán egyet tudott nyerni.

„Szeretnék továbbra is az elit mezőny tagja lenni. Szeretnék az ifjú titánokkal összecsapni és éles versenyt játszani. Remélem, hogy sikerül mindezt összehozni.”

Ami segíthet Woodsnak, hogy ezúttal esze ágában sincs swinget váltani. Emlékezhetünk rá, hogy legutóbb miután visszatért fejébe vette, hogy ismét lendítést vált, ehhez pedig az addig szinte ismeretlen Chris Como szolgálatait vette igénybe. A hírek szerint Como marad Woods mellett, így a rehabilitációt és a felkészülést is együtt végzik el.

Woods a legutóbbi PGA Tour idény során a Wyndham Championshipen szerepelt a legjobban, ott a 10. helyet kaparintotta meg. Hogy mikor látjuk legközelebb, az még kérdéses, egy biztos, miután a rehabilitáció bizonyára több hónapot vesz igénybe és még el sem kezdődött, Woods kihagyja a Farmers Insurance Opent és gyaníthatóan majd a Masterst célozza meg, mint a visszatérése helyszínét.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés