Závaczki az U 16-os mezőny 10. helyén végzett

 Befejeződött a Szlovák Junior Open, ahol 2015-ös Junior bajnokunknak, Závaczki Bálintnak játékostársaival együtt a befejező napon az eddigiektől eltérő, erősen szeles idővel kellett megküzdenie.

Befejeződött a Szlovák Junior Open, ahol 2015-ös Junior bajnokunknak, Závaczki Bálintnak játékostársaival együtt a befejező napon az eddigiektől eltérő, erősen szeles idővel kellett megküzdenie.

"Bálint bár két bogey-val kezdett, utána stabil játékkal 11 szakaszon ő kezdhetett 16 éves holland és 18 éves cseh ellenfele előtt. A tizenharmadik szakaszra érve, +2-es állásnál, egy rontott drive következtében, majd rossz döntést követően egy peches szituáció után a par négyes szakaszon, 10 került a score kártyára. Ekkor az volt a cél, hogy a további nagy hibákat elkerülve hozzuk le a hátralevő szakaszokat. Ezután született két par és három bogey, amivel a napi score +11 lett. Bár ott maradtak ma ütések, ebben az erős U 16-os mezőnyben csoda lett volna egy top 5-ős eredmény, de mindenképpen dicséretre méltó a 36- fős kategóriában, a tizedik hely. A teljes U21-es összetett kategóriában pedig legfiatalabb indulóként a 23. helyet szerezte meg."- zárta rövid értékelését Závaczki Zsolt.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés