Závaczkiék elégedettek

 Korában beszámoltunk róla, hogy válogatott golfozóink mellett, 2015-ös junior bajnokunk, Závaczki Bálint is nekivágott a háromnapos Szlovák Junior Nyílt Bajnokságnak. A helyszínről Závaczki Zsolt jelentkezik:

Korában beszámoltunk róla, hogy válogatott golfozóink mellett, 2015-ös junior bajnokunk, Závaczki Bálint is nekivágott a háromnapos Szlovák Junior Nyílt Bajnokságnak. A helyszínről Závaczki Zsolt jelentkezik:

„A Szlovák Junior Open-t az idei esztendőben, a sokak szerint paradicsomi környezetben elterülő Penati Golf Resort-ban rendezik meg. A verseny három napos, cut nélküli, ahol 70 fiú és 70 lány indulhatott el 8-as hcp limittel. Nemenként U 21, U 18, és U 16-ba lettek besorolva a játékosok. Bálint a hcp-je szerint, a 70 nevező fiú között a 37. helyen állt. 

Mivel ebben a mezőnyben harmadmagával szerepel 13 évesként, célunk a tisztes helytállás volt. Minden kategória a fehér elütőről játszik, (5957 méter). Azt mindenképpen szerettük volna, ha Bálint a hcp-jéhez közel tud teljesíteni. Az első két napon ez sikerült is, hiszen +4-es, és +5-ös játéka igen előkelő helyre hozta fel őt, nem csak az U 16-os, hanem az összetett U 21-és kategóriában is. Utóbbiban együttállásban a tizenharmadik helyen áll, míg az U 16-osok között együttállásban az ötödik helyen várja a befejező napot. Ezzel az eddigi teljesítményével jelen állás szerint 22 nála alacsonyabb hcp-el rendelkező játékost tudhat maga mögött.

Még egy nehéz befejező nap van hátra, de bármi lesz is az eredmény, máris elégedettek lehetünk 13 éves fiunk teljesítményével.” 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés