„Tudom, hogy bennem van az igazán jó játék!”

 Véget ért felnőtt és korosztályos magyar bajnokunk, Lajtai-Rózsa Csilla hatodik Ladies European Tour versenye. A sorozat 12. állomásán, a 250 ezer euró összdíjazású Tipsport Golf Masters tornán, 69-es és 74-es körével összesítésben mindössze egyetlen ütés választotta el a vasárnapi döntő naptól. Csicsi csalódott és picit mérges magára, mert úgy érzi sokat benne hagyott, ugyanakkor tudja, hogy a rengeteg gyakorlás, az edzés kifizetődik majd! Reményei szerint, már a következő svédországi tornán.

Véget ért felnőtt és korosztályos magyar bajnokunk, Lajtai-Rózsa Csilla hatodik Ladies European Tour versenye. A sorozat 12. állomásán, a 250 ezer euró összdíjazású Tipsport Golf Masters tornán, 69-es és 74-es körével összesítésben mindössze egyetlen ütés választotta el a CUT-tól. Csicsi csalódott és picit mérges magára, mert úgy érzi sokat benne hagyott, ugyanakkor tudja, hogy a rengeteg gyakorlás, az edzés kifizetődik majd! Reményei szerint, már a következő svédországi tornán.

Rózsa Csilla a második napon délután indult, így végig nagy hőségben játszott. Ennek ellenére ragyogóan kezdett a pálya hátsó részén, hiszen a 14-esen ütött birdie-jének köszönhetően -1-gyel fordult. Az első kilencen kisebb hullámvölgybe került. Az első szakaszt rögtön egy bogey-val kezdte majd par-ok után duplát ütött az ötösön. A cut-vonal végig par körül mozgott, így az utolsó szakaszokon azért szoríthattunk, hogy megtartsa score-ját. Ez sikerült is neki egészen a 17. szakaszig, ám végül a 18-ason bogey-t ütött, így 74-es körrel zárta a napot, összesítésben, pedig +1-ben állt. A cut-vonalat végül par-nál állapították meg, így a LET egyetlen magyar golfozója nem élte túl a felezést. Természetesen megszólaltattuk Csicsit:

„Nagyon jól ütöttem a labdát, viszont ma nem puttoltam jól. Semmi nem akart beesni... Nagyon meleg volt ma délután, igazi fülledt, vihar előtti meleg. A cut sajnos 0-nál lett meghúzva így holnap már nem játszhatok. Mérges vagyok magamra, mert sok lehetőséget a pályán hagytam. Tudom, hogy bennem van az igazán jó játék, tudom. Ezért is nem adom fel és edzek, gyakorlok tovább és tudom, hogy végül megtalálom!”

Eredmények:


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés