Erős kezdés Németországban

 Mint beharangozó cikkünkben már említettük, Lajtai-Rózsa Csilla 3 hét intenzív gyakorlás után, ismét rajthoz állt, ám ezúttal a LET „előszobájának” tartott LET Access Tour hamburgi versenyén méretteti meg magát július 28. és 30. között. Csicsi a csütörtöki nyitónapon hozta a formáját és evenpar-ral zárta kört, csakúgy, mint legjobb barátnője a német színekben versenyző, Isi Gabsa, így jelenleg együttállásban a 6. helyen állnak.

Mint beharangozó cikkünkben már említettük, Lajtai-Rózsa Csilla 3 hét intenzív gyakorlás után, ismét rajthoz állt, ám ezúttal a LET „előszobájának” tartott LET Access Tour hamburgi versenyén méretteti meg magát július 28. és 30. között. Csicsi a csütörtöki nyitónapon hozta a formáját és evenpar-ral zárta kört, csakúgy, mint legjobb barátnője a német színekben versenyző, Isi Gabsa, így jelenleg együttállásban a 7. helyen állnak.

Felnőtt és korosztályos magyar bajnokunk, csütörtökön reggel 8:30-kor kezdte meg játékát a 10-es elütőről, Cecilie Lundgreen-nel és Kiran Matharu-val egy flightban.

Az első kilencen végig egyenletesen játszott és csupán a pálya 12-es szakaszának par 4-esén csúszott be egy bogey, így +1-gyel fordulhatott. Utána az első három szakaszt par-ra hozta Csilla, majd egy bogey, birdie, birdie, bogey, par sorminta következett Az utolsó szakaszon ütött birdie-je azt jelentette, hogy a Creditgate Golfseroes Hamburg Open nyitó napját evenpar-ral zárta a Treudelberg Golf & Country Club par 72-es pályáján.

A tornát egyébként a finnek kiválósága, Krista Bakker vezeti par alatt 5 ütéssel. Őt követi a francia, Emilie Piquot -4-es score-ral. A harmadik helyen pedig, négyes együttállásban, 71 ütve, Olivia Cowan, Jane Turner, Leena Makkonen és Nina Muehl kvartettje áll.

„Az időjárás nem kedvezett, de mentettem, ami menthető volt. Az eső és a szél miatt volt bennem egy kis szorongás, ami szerencsére a végére felengedett és beestek azok a bizonyos birdiek.”- értékelt röviden Csicsi.

Eredmények:

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés