Ne raboljuk egymás idejét! És főleg ne azokét, akik ebben a sportágban még úgy érzik, hogy van keresnivalójuk a pályán, akik nem csak gyakorolni járnak, hanem játszani, küzdeni és sikereket elérni is. Mi sem rabolnánk az önök idejét. Csupán ezzel a rövid írással szeretnénk felhívni a figyelmüket egy súlyos problémára, amiről úgy tűnik mindannyian megfeledkeztek.

Eredményes szezonkezdeten vagyunk túl, a magyar golf sok területen előrelépett, ami fontos azok után, hogy sok tényező súlyosbította a helyzetet. Mivel olimpiai sportág lett, talán egy pozitívabb kép kezd körvonalazódni. A golf is elkezdte hallatni a hangját főként Rózsa Csilla révén. Személyében van egy olyan játékosunk, aki hazai golftörténelmet írt, hiszen rajta kívül magyar golfozót - legyen az férfi vagy női játékos - még sosem jegyeztek Európa első számú golfsorozatában, teljes jogú tagként (bár az 1920-as, 1930-as években Dr. Szlávy Béláné bajnok és európa bajnok volt, de akkor még nem volt profi kategória).

Így nem varázslat: megérdemelten több figyelmet is kap. Magyarország jelenleg legjobb golfozója mögött ugyanakkor szorosan ott van, Hahn Roland, Palanszki Benjamin, Lugosi Tamás, Lugosi Balázs, Petkovics Bálint, illetve a már most profi erényeket csillogtató junior válogatott, akik szintén öregbítik a magyar golf hírnevét szerte a világban. Ne feledkezzünk meg azonban a kisebb műhelyek eredményeiről sem, Sárközi Richárd tehetségeiről, vagy a Kötél-Bertényi csapat áldozatos munkájáról. Itt említhetnénk meg a 13 éves Závaczki Bálintot, vagy akár magyar bajnokunkat, Simmes Alexandert, akik magányos farkasként tudatják a világgal, hogy ebben a kis országban is megvan a potenciál. Hangsúlyozom: tehetségben. De még sorolhatnánk a neveket… Pont emiatt aggasztóak azok a gondok, melyek a külső és belső kommunikáció és az ezeket kiszolgáló technikai felkészültség terén jelentkeznek. 

Bár a kommunikációval kapcsolatban történtek előrelép(eget)ések, ez még mindig nem elég. Az átlagember vagy keveset tud a golfról, vagy épphogy semmit. De ami sokkal, de sokkal aggasztóbb, hogy azon keveseket büntetjük egy lássuk be működésképtelen rendszerrel, akik a versenyekre is el akarnak menni, és nem csak gyakorolni járnak ki a pályára. Azokat a klubokat, akik mindent megtesznek a verseny magas színvonalú lebonyolításáért, hogy a játékosok jó hangulatban, és elégedetten távozzanak egy-egy esemény után. Miért mondom azt, hogy büntetjük őket? Vegyünk egy egyszerű példát:

A játékosok elmennek a versenyre, 4-5 órát küzdenek (és az utazásról nem is beszéltünk), és a nap végén, az izgalmak, a játék után már csak az eredményeket várják… Eredmények pedig még nincsenek! A klubvezetés finom ebéddel és remek vendégszeretettel várja a versenyzőket, akik miután megebédeltek talán már mocorognak, hogy hazamennének a családjukhoz, de még az eredmények... Hát azokra még várni kell! Oké, kitalálják a rangeversenyt, kiosztják a rangekirály díjat. A szervezők improvizálnak egy a puttversenyt, miközben fel-alá rohangálnak, hogy mit kéne tenni, mit tudnának még kitalálni, kihúzni a kalapból, hogy a versenyzőket marasztalják, és ne tűnjék kínosnak az egész. Á egy ötlet! Osszuk ki a legjobb fűnyíró díját... Mindeközben az emberek türelme egyre fogy, és az emberek maguk is csak fogynak és fogynak. És még mindig nem történik semmi. Már az unalmas beszélgetéseknél tartunk a ki nem fogott harcsáról, az elütött és a visszajött labdákról, mindenki az óráját nézi, vagy a telefonját nyomkodja. De még mindig nem tudni semmit! Miért? Mert évek óta nem történik semmi. Mert évek óta próbálkoznak összerakni egy működőképes Eagle-rendszert.

Hogy mennyit költöttek rá? Ezek szerint még mindig nem eleget. Vagy felteszem túl sokat! Sikerült túlfejleszteni, ezért nem működik. Marad tehát a várakozás, marad a fent vázolt keserves, és kínos vendéglátás, ahol már mindenki a „desszertet” enné. De az nem akar megérkezni. A vendégek pedig csak addig maradnak, amíg jól érzik magukat, és ha későn jön ki a „desszert”, és nem mellesleg még a hab is romlott, az kínos.

Természetesen a klubok az utóbbi időben mindent megtettek annak érdekében, hogy ügyességi versenyekkel, bemutatókkal töltsék ki a várakozási időt, és ne feledjük Bodor Tibor tanár úr áldozatos munkáját sem, aki a maga tüneményességével éjjel-nappal ügyeletben tartja a telefonját, aki ha probléma adódik, rögtön ott van és segít. De még az ő állandó készenléte sem gyorsítja meg ugrásszerűen a folyamatokat. Jöhet itt a legnagyobb showman. Jöhet a legszikrázóbb stand-up-os: két óra várakozás, míg a rendszer feldolgozza az adatokat?! Uraim változásra van szükség! Abban a korban, amikor drónokkal halászunk, amikor robotokkal beszélgetünk, és az életünk az interneten zajlik, amikor akkorát robbant az információs bomba, hogy az minden háztartásban füstöl, elfogadhatatlan, hogy egy jó nevű, ámde presztízsében lenézett (gazdagok sportja, hülyék sportja, és a többi) sport még mindig ilyen gyermeteg hibákkal küzdjön.

Változásra van szükség! Nem holnap, de nem is ma: minimum a szezon előtt működőképesnek kellett volna lennie, készen kellett volna állnia a rendszernek! Szezon közepén vagyunk! Ha fellépünk az internetre, láthatjuk, hogy a legtöbb golfozó éppen azt igényli a szövetség vagy rendezők részéről, hogy eredményeket, aktuális információkat kapjon (ne kelljen ide-oda kattintgatni, ilyen-olyan fehér szövegmezőt megtalálni), hogy ne csak a verseny reggelén lássanak startlistát, illetve ne órákkal a verseny vége után hirdessenek eredményt. Az önök szolgáltatása az információadás kéne, hogy legyen, amely egyben az élményadás is. És az élményadás része az is, hogy az információt időben átadjuk, hogy a minden fontos versennyel kapcsolatos tudnivalóról időben értesüljünk. A játék atmoszféráját nem csak a jó állapotú gyep és a jól eltalált ütés határozza meg, hanem a jól működő, vonzó rendszer is. A kommunikáció és információ területén a magyar golfnak hihetetlenül nagyon komoly a lemaradása, vagy úgy is mondhatnánk, hogy ha itt javítanának, annak gyorsan érezhető, pozitív hatása lenne. Természetesen örülünk az új honlapnak, jobb lett, mint a régi. De uraim, azért arról ne feledkezzünk meg, hogy „szalmonellás” a desszert. Akarom mondani „SZALMONELLÁS” a RENDSZER!