Závaczki kiélezett csatában lett második

 A magyar junior válogatott mellett Závaczki Bálint is részt vett a Litván Junior Nyílt Bajnokságon, ahol szoros küzdelemben végzett az U15-ös fiú kategória második helyén a hazai versenyző, Nesaule Pauls mögött.

A magyar junior válogatott mellett Závaczki Bálint is részt vett a Litván Junior Nyílt Bajnokságon, ahol szoros küzdelemben végzett az U15-ös fiú kategória második helyén a lett versenyző, Nesaule Pauls mögött.

A Litván Junior Open befejező napja, a várakozásoknak megfelelően, szoros csatát hozott az U15-ös kategóriában. A handicap-ek szerint, alakult az erősorrend. A kategória három legalacsonyabb hcp-pel rendelkező játékosa került a befejező napi utolsó flight-ba. Bálint együttállásban az első helyen rajtolt el vasárnap, +1-es eredményével.

„A flight tagja volt, a 2.6-os hcp-pel rendelkező lengyel játékos, Pedryc Ganko Alejandro is, aki az első napon +6-ot játszott. Ennek a kategóriának a sárga elütőről kellett teljesítenie az 5734 méter hosszú, par 71-es pályát. A vasárnap reggeli eső, mely a pálya első felén nehezítette a játékot, nem tudott beleszólni a versengésbe, hiszen mindhárom játékos par-ra játszotta a kilenc szakaszt, így továbbra is nyitott maradt a végső sorrend. Fej-fej mellett hozta a szakaszokat a lett, a lengyel játékos és Bálint. A 13-as szakaszon, egy pillanatnyi megingás miatt Bálint labdája a vízben landolt, itt a pálya dupla bogey-val büntette. A következő szakaszon szerzett bogey után, a lett játékos kétütéses előnyre tett szert, amit a 17-esen egyre csökkentett Bálint. A 18-ason birdie-re lett volna szükség, a stabilan játszó lett ellen. Ezen a szakaszon is, mint ahogy sok esetben, centikkel gurult el a labda a lyuk mellett. A lett hozta stabil par-t, így Bálint az U15-ös kategória második helyezésével térhet haza Litvániából.

Tavaly szintén meg kellett elégednie Bálintnak a dobogó második fokával, de az idei második helyezéshez, kellett az a javulás, amelyet a tavalyi eredményéhez képest fejlődött. Tavaly elég volt +13, +14, az idén +1, +5, kellett az ezüstéremhez.

Bálint júniusa igen mozgalmas volt, hiszen három országban is versenyzett és két további országban edzőtáborozott. Rövid pihenő következik, majd a Magyar Bajnokságon ismét ütőt ragad.”  - számolt be Závaczki Zsolt, Bálint apukája.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés