Szoros mezőny a finálé előtt:

 A magyar junior válogatott mellett Bálint is megkezdte szereplését a Litván Junior Nyílt Bajnokságon. Az U15, U12, U9 kategóriában, a Litván Junior Open szombati napján a mezőny nagyobbik részének sikerült stabil játékot produkálnia, így minden kategóriában szoros eredmény alakult ki a befejező nap előtt.

„Bálint, kategóriája első flight-jában, harmadik legalacsonyabb hendikepesként állt fel a mai első elütőre, mely a 10-es szakasz volt. A par 3-as szakaszon stabil par-ral kezdett, majd közvetlenül ezután szerzett egy bogey-t. Ezt a plusz 1-et sikerült a fél távig megtartania az elkövetkezendő hét par kíséretében. A fordulást követően bogey-val kezdett Bálint. Ekkor azt mondta, ”na erre a kilencre már le is tudtuk az egy bogey-t”. Aztán sajnos még volt rá alakalom amikor bogey került a score kártyájára, de ezeket mindig tudta birdie-vel kompenzálni, így a végére sikerült a fordulókor elért score-t megtartania és +1-gyel zárni a 18 szakaszt. Ezzel Bálint, a kategóriájában T 1 helyen várja a záró napot. Flight társai: egy lett és egy lengyel versenyző, +1-et és +6-ot produkáltak. Így, a végeredmény szempontjából minden nyitott maradt a befejező fordulóra.”- számolt be Závaczki Zsolt, Bálint apukája.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés