Balatongyöröki ínyencségek

 Június 19-én immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Balatongyörökön a Best Improve verseny. A tavaly elindított, havonta jelentkező sorozat idén is a fejlődésről szól, hiszen a 9 szakaszos stableford típusú Best Improve, mint a neve is mutatja a hendikepek javításáról szól. Gschwendter Sonját, az esemény háziasszonyát hívtuk fel, hogy a verseny részleteiről érdeklődjünk, és megragadtuk az alkalmat arra is, hogy az Imperial Golf Club elkövetkezendő egy hónapjának történéseiről beszélgessünk.

Versenyfutás a hendikepekért

A Best Improve verseny, mint ahogy Sonja rávilágított, remek alkalom a játékosoknak saját hendikepjüket javítására. Mint mondta, a június 19-én délután négykor induló verseny elsősorban azoknak jó, akik amúgy egy szombati egész napos versenyen nem tudnának megtenni ugyanezt. Az előző évben debütáló sorozat havi rendszerességgel jelentkezik, az elsőt tavaly június 7-én tartották meg, amit Hauke Helmut nyert meg, 35-ös hendikepjét 28-ra javítva, míg a második, augusztus 2-ai versenyen Ruhs Heidelinde örülhetett 45-ös hendikepjét ledolgozva 37-re. Mindkettejük nyereménye egy-egy finom bor volt, a palackon a rágravírozott „Best Improver” felirattal. A legjobb nettó eredményt elérő játékos, az egyéni javulás mellett idén is borral gazdagodhat. A klub finom balatoni roséval díjazza a győztest a Borbély pincészet jóvoltából.

További programok

Kicsit előretekintve Sonját arról is megkérdeztük, milyen rendezvények lesznek a nyáron, milyen eseményekkel várják még az érdeklődőket Balatongyörökön. A klub háziasszonya kérdésünkre elmondta, hogy június 22-én kezdődik a junior tábor, melyre kezdők és haladók egyaránt jelentkezhetnek. Az egy hetes tábor alatt izgalmas programokkal, jó hangulattal és rengeteg golffal várják az érdeklődőket. Jelentkezni péntekig lehet!

Hogy a júliusra is kicsit előretekintsünk: július 18-án rendezik meg a Balatongyörök Kupát. Szokás szerint rengeteg felajánlás érkezett a helyi termelőktől, vállalkozóktól, pincészetektől, melynek keretében éttermek, strandok látogathatók, illetve a versenyzők belekóstolhatnak a környék finom boraiba is.

A június-júliusi programokról bővebben itt tájékozódhattok.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés