US OPEN 2015: ismétel-e Martin Kaymer?

 Egy hét múlva veszi kezdetét az évad második Major-tornája, a US Open, melyet immáron 115. alkalommal rendeznek meg. Tavaly Martin Kaymer elképesztő játékkal hódította el a győztesnek járó trófeát, kérdés, hogy idén sikerül-e neki a duplázás. Ha kimondottan az idei szezonját nézzük, akkor akár még sikerülhet is, hiszen egy évvel ezelőtt legalább ennyire gyenge szezont produkált, igaz akkor azért megnyerte a Playerst a US Open előtt.

Egy hét múlva veszi kezdetét az évad második Major-tornája, a US Open, melyet immáron 115. alkalommal rendeznek meg. Tavaly Martin Kaymer elképesztő játékkal hódította el a győztesnek járó trófeát, kérdés, hogy idén sikerül-e neki a duplázás. Ha kimondottan az idei szezonját nézzük, akkor akár még sikerülhet is, hiszen egy évvel ezelőtt legalább ennyire gyenge szezont produkált, igaz akkor azért megnyerte a Playerst a US Open előtt.

Martin Kaymer 2013 novembere és 2014 májusa között mindössze egy top-10-es helyezést produkált a PGA Touron. A németek jelenlegi első számú golfozója szinte lekopírozta tavalyi teljesítményét, ugyanis 2014 novembere és 2015 májusa között szintén csupán egy alkalommal tudott a legjobb tíz között zárni. Kaymer egy évvel ezelőtt ugyanakkor megnyerte a Playerst, majd egy hónappal később a US Opent is, idén azonban a Playersen csupán az 56. let címvédőként. Érdekes, hogy Kaymer tavaly egy hónap alatt a sportág legrangosabb tornái közül kettőt is meg tudott nyerni, ám ezeket a sikereket leszámítva kiugró eredményei nem voltak, sőt top-10-es helyezése is csupán kettő. Ennek fényében nagy kérdés, hogy a kétszeres Major-bajnok vajon tud-e címet védeni Chambers Bay-en egy hét múlva.

A US Openen nem szokványos dolog a címvédés, legutóbb 1989-ben sikerült Curtis Strangenek, előtte a legendás Ben Hogan (1950, 1951), Ralph Guldahl (1937, 1938), valamint Bobby Jones (1929, 1930) tudtak duplázni, míg a torna történetében egyedüliként Willie Anderson (1903, 1904, 1905) a triplázásig jutott el. 

Kaymer tehát kis túlzással lehetetlen küldetés előtt áll, de ha úgy játszik, mint tavaly, akkor még a valószínűtlennek tűnő siker is összejöhet neki.  A németek klasszisa egy évvel ezelőtt nyolc ütés előnnyel nyerte meg azt a viadalt, melyet a mezőnyből csupán ő és a két második, Eric Compton és Rickie Fowler zártak par-alatti eredménnyel.

Sokak szerint a tavalyi Open már a második nap után eldőlt, amikor Kaymer sorozatban másodszorra is 65-ös eredménnyel zárt. A német golfozó végső sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben, még akkor sem, ha a harmadik napon azért jött az a bizonyos hullámvölgy. Kaymer az utolsó kört öt ütés előnnyel várhatta, végül 69-es eredményével nyolc ütést vert a második helyen záró párosra és a torna történetének hetedik játékosaként rajt-cél győzelmet aratott.

Kaymer közel akkora verést mért a komplett mezőnyre, mint három évvel ezelőtt Rory McIlroy. Nem volt ellenfele a tornán, a szakírók által favoritnak tartott játékosok Rickie Fowlert leszámítva mind betliztek, ugyanakkor Fowlernek sem volt valós esélye a győzelemre. Kaymer a négy nap során 16 szakaszt zárt birdie-vel, a mezőnyből ő ütötte a legtöbbet, ahogy neki volt a legkevesebb bogey-ja is. A német elütései voltak a legpontosabbak, ő tévesztette a legkevesebb fairway-t, ő találta el a legjobb százalékban a greeneket is, játéka hibátlan, precíz volt.

A fentiekből is kiderül, hogy Martin Kaymer egy éve ellenállhatatlanul játszott, teljesítményével borzasztóan magasra tette a lécet, kérdés, hogy képes lesz-e megugrani. Amennyiben igen, akkor nagy esélye van arra, hogy történelmet írjon.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés