Újabb győzelem:

 Három nap kemény küzdelem után, véget ért a XXVI. Nemzetközi és Magyar Senior Golfbajnokság, ahol folytatva az idei sorozatot – Vadkerti Adél és Simmes Alexander után - újabb címvédéseknek lehettünk tanúi! Mindenki kitett magáért, sok jó teljesítményt láthattunk, de a végjátékban a figyelem középpontjában az utolsó flight-ok álltak, ahol a magyar, illetve a nemzetközi bajnoki címek kérdése is eldőlt.

Három nap kemény küzdelem után, véget ért a XXVI. Nemzetközi és Magyar Senior Golfbajnokság, ahol folytatva az idei sorozatot – Vadkerti Adél és Simmes Alexander után - újabb címvédéseknek lehettünk tanúi! Mindenki kitett magáért, sok jó teljesítményt láthattunk, de a végjátékban a figyelem középpontjában az utolsó flight-ok álltak, ahol a magyar, illetve a nemzetközi bajnoki címek kérdése is eldőlt.

Tata Remeteségben az Old Lake Golf Club pályáján került sor a Magyar Golf Szövetség és a Magyar Szenior Golfozók Társasága közös rendezésében, a XXVI. Magyar Nyílt Szenior Golfbajnokságra. Az esemény lehetőséget adott, hogy a hazai versenyzőkön kívül sok külföldön élő hazánkfia és szomszéd országbeli golfozója is (Ausztria, Németország, Egyesült Államok), visszatérhetett erre a versenyre, hogy találkozzanak barátaikkal.

Magyarország huszonhatodik Szenior Bajnoksága jó és nyugodt körülmények között zajlott. Mindhárom versenynapon kánikulai meleg fogadta a játékosokat, a pálya kiválóan előkészítve és nagyon jó minőségben állt a versenyzők rendelkezésére. Végül 55 játékos összesített értékelésére került sor.

A Magyar Bajnokság végeredménye:

A férfiaknál, Kovács Titusz stabil játékával (78, 80, 79), összesítésben 237 ütéssel végzett és lett a 2014-es év után újra a magyar bajnoki cím birtokosa. A második helyen Dibusz László (242) zárt, míg kissé leszakadva a harmadik pozíciót Máthé István (251) érdemelte ki.


A hölgyeknél, a 2011. és 2014. évi bajnok, Szűcs Gabriella (251), imponálóan magabiztos utolsó napi játéka (78) meghozta számára a harmadik bajnoki címét, így megérdemelten állhatott ismét a dobogó legfelső fokára. Oltványi Katalin (264) remek harmadik napi teljesítménye (88), a második helyet jelentette. Az ötszörös bajnok, Vajnió Győri-Molnár Mária 269 ütéssel a harmadik helyet szerezte meg.

A hetven éven felüli, szuper szenior versenyzők bajnokságát, Varga Csaba  (270) nyerte, rajt- cél győzelmet aratva, maga mögé utasítva a háromszoros magyar bajnokot, Kovács István Tast (291) és a harmadik helyen végző Mánfai-Molnár Tibort (312).

A Magyar Nemzetközi Bajnokság végeredménye:    

A férfiaknál, az amerikai Horvath Joseph (233) folyamatosan javuló játékával, végül megelőzte az addig vezető Bauer Eckhard (235) német versenyzőt. A dobogó harmadik helyére Kovács Titusznak (237) sikerült felállnia, akár csak tavaly, egy magyar bajnoki címmel és egy nemzetközi harmadik hellyel térhetet haza.

A hölgyeknél, a magyar bajnokság dobogósai Szűcs Gabriella (251), Oltványi Katalin (264) és Vajnió Győri-Molnár Mária (302) vehették át a nemzetközi díjakat is.

A szuper szenior kategóriában a két napig vezető Varga Csaba (270) bár elvesztette vezető helyét egy ütéssel az amerikai Ellis Donald-dal szemben, így sem kell túlzottan szomorkodnia, hiszen a magyar bajnoki címe mellé még egy nemzetközi második helyet is sikerült begyűjtenie. A harmadik helyen az osztrák címvédő, Freisleben Karl végzett (279).

Nettó kategóriában is kihirdették a dobogósakat:

Nemzetközi Nettó A (SF) I.,II.,III.: Sándor Lajos, Illés Antal, Tóth János

Nemzetközi Nettó L (SN): Páll Elisabeth, Palotásné Horváth Zsuzsanna, Kovácsné Földesi Katalin

Nemzetközi Nettó B (SZ): Klupper Hans, Földi Gyula, Kovács István Tas


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés