Jövök, és profi játékos leszek

 Neve mára összeforrt a magyar golffal. 1997. elején született, 11 évesen került  kapcsolatba  a sporttal és azóta magántanulóként, szinte minden idejét a pályán tölti. Lajtai Rózsa Csilla látogatott el szerkesztőségünkbe. Csicsi, alig néhány ütésnyire van álmától, hogy profivá váljon. A december 17.-21. közötti fináléban révbe érhet, hiszen ha jól szerepel, akkor jövőre már a riói olimpia lehet a célja.

HG: Örülünk, hogy ebben az évben is öles léptekkel haladsz. A sok munka beérni látszik. Minden út Marokkóba, a fináléba vezet?

R.Cs: Igen. Az egész év a Ladies European Tour előszobáját jelentő Lalla Aicha Tour Schoolra való felkészülés jegyében zajlott.  Azok a profi versenyek, amelyeken szabad kártyával elindulhattam nagy segítségek voltak számomra. Belecsöppentem és megismerhettem, hogy milyenek ott az emberek és hogyan kell mozogni a profi környezetben, így nem teljesen újoncként érkezhettem meg a Schoolra. Ott több játékossal találkoztam, akikkel már korábban, az említett profi versenyeken összemérhettem a tudásomat.

HG: Összességében nagyon jó éved volt és talán nem volt annyi mélypontod, vagy azok nem voltak olyan mélyek, mint eddig. Ki, vagy kik segítenek feldolgozni a különböző szituációkat?

R.Cs: Idén sikerült kiegyensúlyozottabbnak lennem, ami egyrészt az egyre több rutinnak is köszönhető. Másrészt az ember magától tanul a legtöbbet. Persze kellenek külső szemlélők is, de kívülről senki nem mondhatja meg, mit gondoljál. Lelkileg édesanyám és német barátnőm, Isabell Gabsa segítet a legtöbbet, aki golfjátékosként pontosan tudja, mi zajlik bennem. Nagyon egyformák vagyunk.

A Rózsa Csillával készült exkluzív interjúnkat teljes egészében, a közeljövőben megjelenő Kincses Kalendáriumunkban olvashatják!

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés