John Daly tudja ki legyen az USA kapitánya

John Daily szerint Phil Mickelsonnak, vagy Tiger Woodsnak kéne lennie a következő Ryder Kupán az amerikai csapat kapitánya. A kétszeres Major-győztes játékos úgy gondolja, hogy a két szupersztár eleget tud a Ryder Kupáról és eredményeikkel bizonyították már rátermettségüket, így játékos-kapitányként megállnák a helyüket.

John Daily szerint Phil Mickelsonnak, vagy Tiger Woodsnak kéne lennie a következő Ryder Kupán az amerikai csapat kapitánya. A kétszeres Major-győztes játékos úgy gondolja, hogy a két szupersztár eleget tud a Ryder Kupáról és eredményeikkel bizonyították már rátermettségüket, így játékos-kapitányként megállnák a helyüket.

A PGA of America háza táján már szinte az elbukott Ryder Kupa utáni napon megkezdődött a felkészülés a 2016-os kiírásra. Nem csoda, hiszen egyre kínosabbá kezd válni az "amik" számára amit a 2000-es években produkálnak az európaiak ellen. A Gleneagles-ben elvesztett párharc után egy különleges munkacsoportot alakítottak ki a szövetség döntéshozói, ahová több legendás golfozót és jelenlegi kiválóságot hívtak meg, hogy lehetőség szerint kitalálják a győztes formulát nem mellesleg pedig megtalálják a következő kapitányt, aki sikerre vezetheti a Team USA-t.

A munkacsoport egyelőre még nem állt elő nevekkel, jóllehet Phil Mickelson már megnevezte, hogy szíve szerint kit látna szívesen a csapat élén. Ő nem más, mint Paul Azinger, aki a 2000-es években az egyetlen, aki győzelemre tudta vezetni az amerikai csapatot az európai válogatott ellen. Mickelson mellett még senki sem szólalt fel, rajta kívül más még nem nevezte meg, hogy szerinte ki lenne a legalkalmasabb. John Daly az egyetlen, a gond csak az, hogy egyrészt az ő véleményét senki sem kérdezte, másrészt benne sincs a munkacsoportban.

A kétszeres Major-győztes játékos ennek ellenére tartva magát az által előszeretettel viselt megmondóember szerephez, előállt a farbával.

"Úgy gondolom, hogy Phil Mickelsont kéne megválasztani következő kapitánynak. Phil szenvedélyesen rajong a Ryder Kupáért és jól is szerepel a megmérettetésen. Talán éppen ezért ő, vagy netán Tiger Woods lehetne a következő vezér. Volt már az amerikai Ryder Kupa történelem során játékos-kapitány, miért ne működhetne ezúttal is."

Daly amúgy már a munkacsoport létjogosultságát is megkérdőjelezi, szerinte semmi értelme csupán időhúzás. A sportág fenegyereke úgy gondolja, hogy egyszerűen csak meg kéne választani a kapitányt, és rábízni a feladatot.

Amúgy az amerikai csapat élén 1963-ban volt utoljára játékos-kapitány, mégpedig Arnold Palmer. Palmer vezetésével az USA akkor Ryder Kupát nyert, igaz "csak" Nagy-Britannia volt az ellenfél, nem pedig egy összeurópai csapat. (1979-től rendeztek USA vs Európa csatát a Ryder Kupában)

 

Daly szerint amúgy nem nehéz kitalálni, hogy miért nyer mostanság mindig az európai válogatott. Szerinte az európai csapat lazább, jobban összetart és nyomás nélkül tud játszani, ugyanis a torna holtidejében a stáb el tudja terelni a játékosok gondolatát a versenyről. Lehet, hogy John Daily-t kéne megválasztani kapitánynak az amerikai csapat élére? Egy biztos, a lazaság garantálva lenne.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés