Csicsi mínuszt játszott!

 Rózsa Csilla folytatta szereplését Marokkóban. A biztató nyitó nap után (+3), a verseny második napján golfozónk, javítva első napi eredményén, parhoz képest kettővel kevesebb ütésből teljesítette a 18 szakaszt.

Rózsa Csilla folytatta szereplését Marokkóban. A biztató nyitó nap után (+3), a verseny második napján golfozónk, javítva első napi eredményén, parhoz képest kettővel kevesebb ütésből teljesítette a 18 szakaszt.

A felnőtt és korosztályos magyar bajnokunk, kiegyensúlyozottan teljesítette a verseny eddigi 36 szakaszát. +1-es, összesített eredménye nagyszerűnek mondható ebben a kiegyenlített, profi babérokra törő és profi játékosokkal teletűzdelt mezőnyben is. Csicsi remek játékot nyújtott és hét helyet javítva egészen a negyedik pozícióig zárkózott fel. Hátránya csupán négy ütés az éllovassal szemben. Úgy tűnik jó döntésnek bizonyult a Forest Hills-i pro, Gavin Irwin felkérése, nem kisebbítve ezzel golfozónk érdemeit. Jó csapatot alkotnak.

A nemzetközi verseny érdekessége, hogy a németek egyik kiválósága, Olivia Cowan (141 ütés), amatőr létére továbbra is vezeti az 51 főből álló eredménytáblát honfitársával, Sophia Popov-val karöltve. A harmadik helyre a svédek játékosa, Johanna Bjork (143) ugrott fel.

Csicsi:

"Valaki nagyon jó hangulatban lehetett amikor a távolságjelzőket kifestette.

Nos ma én voltam jó kedvű Az elejétől kezdve nyugodt voltam és a labdák csak sorra gurultak be a lyukba.Ti izgatottak vagytok már a holnap miatt? Mert én nagyon. Ez már a félút, még 2 nap! ria ria"

Eredmények:


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés