Drámák Maui szigetén

Sokaknak ismerős lett hírtelen a Maui szigetén lévő Kapalua Plantation pályája. Tavaly is küzdöttünk már itt - az első szakaszok után azonnal felrémlett.

Sokaknak ismerős lett hírtelen a Maui szigetén lévő Kapalua Plantation pályája. Tavaly is küzdöttünk már itt - az első szakaszok után azonnal felrémlett.

Igencsak megtréfálta a versenyzőket a pálya. Le a kalappal a tervező előtt. A látszólag közepes vagy inkább rövid szakaszokból álló, de ritka nehéz pályát tervezett a Maui dombok közé.

Bosszantóan rövid szakaszok, hiszen volt itt 230m-es par 4-es (kevesen jöttek le par-ral), de az átlag is 300m körülire jött ki, mintha csak a Highland-on játszottunk volna. Igaz, ezekhez társult néha egy-egy közel 40m-es gurítás a green-en, amely a hazai viszonylatban viszont igen ritkán fordul elő. Hasonlóan a 20-30m-es szintkülönbségek is. Volt olyan szakasz amely emelkedőnek indult, de lejtő lett a vége. Nagyon oda kellett figyelni, hogy milyen ütőt választunk az aktuális helyzetben.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a fairway-ek széle szinte mindenhol szinte játszhatatlan volt, a gondosan tervezett sövény "kerítés" miatt, de volt olyan szakasz, ahol a homokbüntetők közepén lévő sziget is az volt...
Az akadályok, a kanyarok a pályán úgy voltak kiképezve, hogy mind a hölgyeknek, mind az  amatőröknek, de a profiknak is a lehető legrosszabb helyen volt, azaz mindig útba esett egy-egy persze jó ütést követően.

Ismét drámák helyszíne volt a paradicsomi sziget talán legnehezebb pályája. Itt csak nagyon megfontolt játékkal lehetett eredményt elérni.

A VA kategóriában Lichtenberger Attila volt a toppon aki bruttó 83 nettó 72 ütéssel abszolválta a Par 73-as pályát és ezzel az első helyet is megszerezte. A továbbik helyezettek mindössze egy-egy ütéssel maradtak le mögötte, így nyomában bruttó 91 nettó 73-al Kerekes József, a második helyen végzett, míg szintén egy ütés hátránnyal bruttó 90 nettó 74-el Ágoston Mihály a harmadik helyen végzett. Gearoid most is remek a forduló legjobb score-jával bruttó 80, nettó 76 ütése a 4. helyre volt elegendő. 
A VB kategóriában Peternell Oszi lealázta a mezőnyt (ismét) bruttó 91(!) nettó 61 ütéssel verhetetlen volt. Második helyena szintén nagyon jól játszó Szótér Szabolcs végzett bruttó 92 nettó 67 ütéssel, míg a harmadik helyen új belépőnk Tóbiás Gyuri végzett bruttó 100, nettó 72 ütéssel, aki mindjárt elvitte a Nearest to Pin díjat is hihetetlen 1,54m-es átlagával.

Jellemzően a VB kategóriában hihetetlen közelítések születtek: Peternell Oszi is ott volt 1,78m-el de Szótér Szabi is 1,91m-el komolyan megközelítették a zászlókat. Ehhez Szabi 234-azaz 266m-es drive ütése is dicséretes teljesítmény volt.

Profi versenyzőinkről most kicsit kevesebb szó essék - ahogy szokták mondani vagy jót vagy semmit.
A fordulóban első ismét Lehoczky Gábor lett, aki ezzel a harmadik győzelmét is megszerezte, a második Hideg Dani volt, aki itt most elszállt, Bodor Gergővel együtt. Nekik inkább egy kellemes sárkány repülés lett volna a stílszerű a sziget felett...
Természetesen a Longest Drive győzelem nem volt elvehető Hideg Danitól, aki 281m-el odacsapott a mezőnynek. Bár a követők is szorosan a nyomában voltak de nem mindig a fairway-en.
Volt itt pl.: 287m Lehoczky Gábor, 283m Bodor Gergő, de szerencséjére nem mindenki találta el a közel sem túl széles fairway-eket.

Már keressük a záró forduló helyszínét. Az utolsó forduló dupla pontozása még megtréfálhatja az élen állók helyzetét. Mindkét kategóriában nagyon szoros a helyzet az összetettben is.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés