Meghalt Borbély Szilárd. Azt írta a Halotti pompa című kötelének Aeternitas (1) című versében: „Az örökké-valóság / merül, mint a kavics,/ nézed a folyót, hát/ nyugodt újra a víz.” Valójában most lett zavaros a víz.

Borbély Szilárd, miközben korszakos költemények sorát írta, úgy élte meg az élet és a halál viszonylagosságát, hogy közben közéleti kérdésekre is kereste a választ, tanított, szolgálta Debrecen és az ország közösségét. Mesterien kimunkált költészete példa arra is, hogy az igazság az élet zűrzavarai ellenére sincs elérhetetlen messzeségben. Ha az örökké-valóság olyan lenne, mint a kavics – ahogy írta –, akkor ez a bizonyos kavics már nem férne el sem a zsebben, sem a szájban. A kavics túlságosan is nagy árnyékot vetett.

Mi, élők, nem tehetünk mást, mint hogy makacsul kitérünk a halál elől, ezzel szemben Borbély Szilárd folyamatosan szembenézett vele, és elutasította a Kegyelmet. „Élet ne tépje szét, mi a Halálban egy lett” – írta Shelley Keats halálára. Borbély Szilárd súlyos terheket cipelt, de egész lényével fordult oda tanítványaihoz, lelkiismeretesen, hatalmas szakmai alázattal készült az óráira, írta a tanulmányait, tárta fel a régi magyar irodalom új dimenzióit. A Halotti Pompa és a Nincstelenek című könyvei a magyar irodalom kivételesen nagy teljesítményei, de nemcsak e nagy művek alkotója fog hiányozni, de hiányozni fog szelíd mosolya, hiányozni fog mindaz, amivel Magyarország demokratikus mentalitását formálta.

Emberi Erőforrások Minisztériuma