Szorítunk érted, Schumi!

Michael Schumacher közel egy hónapja kómában fekszik, közben ápolói igyekeznek mindent megtenni, ne gyengüljön az izomzata.

Michael Schumacher közel egy hónapja kómában fekszik, közben ápolói igyekeznek mindent megtenni, ne gyengüljön az izomzata.

Előzmények

December 29-én Schumacher a franciaországi téli üdülőhelyen, Méribelben vasárnap 11 óra után szenvedett síbalesetet, helikopterrel szállították a moutiers-i, majd a grenoble-i kórházba. Schumacher a jelentések szerint két kijelölt sípálya között siklott át, mikor bukott, és egy sziklába ütötte be a fejét a balesetnél, bukósisakja óvta meg valamennyire. Sokkos állapotban volt, de eszméleténél, amikor kórházba szállították, de Grenoble-ba már kómába esve érkezett meg.

Már kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből. Az orvosok azóta mesterséges kómában tartják, igaz, több olyan vélekedés is van, mely szerint lassan itt lenne az ideje annak, hogy felébresszék. Nemrég olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az orvosai épp ezért már vizsgálják az agyfunkcióit.

Támogatások

Több mint ezer rajongói levelet és ajándékot kapott a lassan 1 hónapja kómában tartott Michael Schumacher. „A családot meghatja a nem szűnő együttérzés.” – nyilatkozta a Bildnek SabineKehm, a versenyző menedzsere.

Vasárnap a rajongók százai zarándokoltak a belgiumi Spa városába, hogy Ferrari-zászlókkal és piros sapkákkal végigvonuljanak a versenypályán. Schumacher 1991-ben itt győzött először egy versenyen.

Michael Schumacher családja ismét megköszönte a világ minden tájáról érkező, a hétszeres világbajnoknak címzett jókívánságokat. Nem régiben a Schumi kedvenc futballcsapata, az 1. FC Köln a Schalkéval játszott barátságos mérkőzést, melyet megelőzően a játékosok a kerpeni hivatalos Michael Schumacher Fanklub szervezésében egy hatalmas transzparenssel üzentek a hétszeres világbajnoknak: „Jobbulást, meg fogod csinálni, Michael!” – állt a piros molinón.

Schumi korábbi csapata, a Ferrari mindeközben egy virtuális üzenőfalat alakított ki honlapján: az istálló egyes, a némettel korábban együtt dolgozó tagjai közül minden nap üzen valamit Schumachernek. A korábbi csapattárs, Felipe Massa pedig két hete megrendezett hagyományos brazíliai gokartversenyén kollégái társaságában szintén minden jót kívánt Schumachernek. (Ő maga Schumi feliratú sisakban versenyzett azon a hétvégén.)

Schumacher végtagjait naponta átmozgatják

A Bild szerint minden nap átmozgatják a végtagjait, az ujjait, tenyerét. Ezzel megelőzhető, hogy a 45 éves sportoló izmai legyengüljenek, és felfekvések alakuljanak ki. Ahogy a lapnak nyilatkozó hamburgi professzor, Heinzpeter Moecke elmondta, a mesterséges kómában fekvők már az első naptól kezdve kapnak fizikoterápiás kezelést.

A hétszeres F1-világbajnok állapotáról az elmúlt napokban nem közöltek új információt, azaz továbbra is stabil, igaz, egyelőre azt sem lehet megjósolni, felébred-e valaha. A grenoble-i klinikán fekvő német még december 29-én szenvedett súlyos síbalesetet a francia Alpokban, elesett és beverte a fejét egy sziklába. Balesetével kapcsolatban zajlik a vizsgálat, ez még ebben a hónapban lezárulhat.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés