Az év legszebb ütése

Mint karácsony napjához, ehhez a pillanathoz is elérkeztünk végre. Ideje visszatekinteni az idei szezon legszebb ütésére! Ez történetesen az összes közül a legrövidebb lesz a listáról, azonban jelentősége olyan magasságokba emeli, amelyről a többi ütés csak álmodhatott.

Adam Scott az idei Masters-en az első ausztrál játékos lett, aki megnyerte a rangos versenyt. A verseny utolsó szakaszán egy 6 méteres putt állt egy befejező birdie útjában, amit végül beütött. Hogy ez milyen felszabadultságot váltott ki az egyébként visszafogott ausztrálból, azt mindenki láthatta, és hallhatta. Öröme persze indokolt volt, ezzel az ütéssel ugyanis megszerezte a vezetést a versenyen. Tipikus sikersztori lett volna, hogyha itt Scott egyből a győzelmet is megszerezte volna, azonban erre még várnia kellett, ugyanis ezen a szakaszon később Cabrera egyenlíteni tudott, így play-off-ra került sor. Erről viszont tudjuk, Scott végül megnyerte, így övé lett az első major győzelme. Akár a play-off-ban beütött birdie-je is kaphatta volna az év ütése címet, de tegyük hozzá, hogyha a verseny 72. szakaszán nem üti be a díjazott putt-ot, akkor nem is került volna sor play-off-ra sem.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés