Idén először és utoljára

Sergio Garcia megőrizve korábbi négyütéses előnyét, nagy győzelmet aratott a tegnap véget érő Thailand Golf Championship-en, Bangkokban. A spanyol játékos vasárnap -4-et ütött, amivel összesen -22-es négy napot ünnepelhetett. Garciának ez volt az első győzelme 2013-ban.

Sergio Garcia megőrizve korábbi négyütéses előnyét, nagy győzelmet aratott a tegnap véget érő Thailand Golf Championship-en, Bangkokban. A spanyol játékos vasárnap -4-et ütött, amivel összesen -22-es négy napot ünnepelhetett. Garciának ez volt az első győzelme 2013-ban.

Garcia tegnap este már előnnyel térhetett nyugovóra, bár aligha lehetett biztos a dolgában, ugyanis elsőszámú üldözője a világranglista harmadik helyezett Henrik Stenson volt. A versenyt azonban végül a svéd is -4-gyel fejezte be, így bár második helyét megőrizte, nagy veszélyt nem jelentett a higgadtan játszó éllovasra.

A harmadik helyen a francia Alexander Levy végzett, aki 69-cel zárta a versenyt, míg a negyedik pozíción már négy ember osztozott. Itt találhattuk négy nap után a címvédő Charl Schwartzel-t (Dél-Afrika), az első nap után élen álló Juston Rose-t (Anglia), és a verseny két legjobb ázsiai résztvevőjét, Anirban Lahiri-t (India) és Yuki Kono-t (Japán). A hazaiak legjobb játékosa, a 8. helyen végzett Chapcai Nirat lett.

A győztes Garcia ebben az évben tízszer végzett valamilyen verseny legjobb tíz játékosa között, de a győzelem még nem jött össze neki. Ezt a versenyt a világranglista 19. helyén kezdte meg, de köszönhetően ellenállhatatlan teljesítményének és a jutalomként járó 38 ranglista pontnak, hamarosan a top 10-ben láthatjuk majd az ő nevét is.

Bár fentebb azt írtuk, az üldöző Stenson nem tudott nagy veszélyt jelenteni az éllovasra, azért a zárónap felénél még joggal hihettük, hogy izgalmas lesz a vége. 9 szakasz után ugyanis Stenson két ütés hátrányt dolgozott le. A svéd már éppen reménykedhetett volna, de Garcia végül úgy döntött, következő sebességbe kapcsol és három egymás utáni birdie-t beütve végül kényelmes előnnyel szerezte meg pályafutása 21. Tour-győzelmét. Ez egyébként a negyedik volt, amit az Asian Tour-on szerzett.

„Nagyszerű hét volt ez, főleg, hogy az utolsó versenyem volt az évben és hogy végig Katharina caddie-zett nekem” – mondta Garcia utalva barátnőjére, aki végig ott volt mellette a verseny alatt.

„Tudtam, hogy Henrik megnehezíti majd a dolgomat. Jól játszott egész évben, és itt sem tett nagyon másképp. Magabiztosan játszott, miközben én bogey-t hoztam a hetesen, majd a kilencesen is egy par-ra mentésnek kellett örülnöm. A hátsó kilencesen ütött három birdie-m viszont megnyugtatott, mert éreztem, hogy visszakaptam a mentőhálómat” – mondta Garcia, aki tavaly, ugyanitt negyedik lett.

A játékos a végén már biztos lehetett a dolgában, miután a jellegzetes 17-es szakaszon szépen találta el az úszó green-t, és miután az utolsó szakaszon kezdőütése biztosan a fairway közepén landolt.

„Tudtam, hogy ha par-ra hozom mindkét szakaszt, már enyém a győzelem. Amikor a 18-ason ütött drive-val sikerült elkerülnöm a vizet, utána a második ütésem pillanatában már tudtam, hogy megvan” – mondta Garcia, aki ezzel a győzelemmel 180,000 dollárt zsebelt be.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés