Zilahy újabb magasságokban

Ez a szezon nagyon összejött Zilahy Csabának. A játékos simán jutott fel az éves ranglista első helyére, és kedden őt választották az év legjobb férfi golfozójának is. Egyszerűen nem lehet egy versenyt kiemelni, ahol Zilahy jól játszott, ugyanis idén sorra hozta az eredményeket. Nézzük, ő hogyan értékel!

Ez a szezon nagyon összejött Zilahy Csabának. A játékos simán jutott fel az éves ranglista első helyére, és kedden őt választották az év legjobb férfi golfozójának is. Egyszerűen nem lehet egy versenyt kiemelni, ahol Zilahy jól játszott, ugyanis idén sorra hozta az eredményeket. Nézzük, ő hogyan értékel!

„Az év elején 6,2-es hendikepem volt, és azt gondoltam, ahhoz, hogy ezt megtartsam, legalább heti 3-4 edzésre lesz szükségem. Ennyit viszont nem akartam beleölni a golfba, így végül a heti 1-2 edzést tűztem ki célul. Egyéb elfoglaltságaim miatt végül ezt is alig tudtam tartani, ellenben a korábbinál sokkal nagyobb koncentrációval és odafigyeléssel játszottam, ami új szintre emelte a játékomat, míg ha extra motivációm is adódott, az egyenesen szárnyakat adott” – mondta.

Ezt a nyilatkozatot pedig elég csak eredményekkel alátámasztanunk, a Match Play Bajnokságon, az általunk csak a magyar golf üstököseként emlegetett Rózsa Csillát sikerült kiejtenie, a Magyar Bajnokságon csak junior válogatott játékos tudta megelőzni, míg a 35 éven felüliek versenyén a magyarok legjobbja lett. Nem csoda, hogy saját maga is ezeket a versenyeket emeli ki, mint legnagyobb eredményei, és ha az általa említett extra motivációk mibenlétéről kérdezzük, akkor is ezekkel a versenyekkel példálózik.

„A Csicsi elleni mérkőzés például ilyen volt, hatalmas motivációt adott, hogy őt kellett legyőznöm, de elég volt mindig egy rossz kezdés is, ami motivált a folytatásban, például a 35 éven felettiek versenyén, ahol rosszul kezdtem, majd a második napon ütöttem egy +4-et” – mondta Zilahy, aki egész szezonjának fénypontjaként is Csilla elleni győzelmét említette.

„Kétségtelenül óriási siker volt az számomra, főleg úgy, hogy az utolsó 5 szakaszból 4-et én tudtam megnyerni, és hátrányból szereztem meg a győzelmet. Ha azt kérdezed, ez volt-e számomra az év pillanata, azt mondom, igen, sőt még a következő 5 évre is aláírnám, mint legjobb momentumomat. Nem kétséges, ha most azt mondanám, többet nem golfozok, ez lenne pályafutásom csúcsa.”

Zilahy szerencsére azonban még közel sincs ahhoz, hogy letegye ütőit, bár már most is van mit átadnia a fiatalabb generációknak. A játékos megfontoltsága és motivációi ugyanis példaértékűek. Zilahy idei gyakorlás/eredmények mutatóján ugyanis tökéletesen látszik, hogy a kevesebb néha több, és egy bizonyos határ alatt többet használ az összeszedettség és a tiszta fej, mint a verseny előtt elütött range-labdák száma.

Ami azonban a legfontosabb, Zilahy Csaba mindig magához képest akar jó lenni, nem méri magát a többiekhez. Célnak általában azt tűzi ki maga elé, hogy legalább egy játéknapon tudjon hendikepet javítani, ami viszont ténylegesen motiválja, hogy egyáltalán ott lehessen a pályán, és kikapcsolódhasson. Ez a golf valódi szeretete.

„A győzelem sosem szempont nálam, az már csak extra öröm. Amit igazán élvezek, hogy alkalmam van játszani, és csak a játékra koncentrálni, ilyenkor teljesen kikapcsolhatok, amire máshol nincs lehetőségem, és ez hajt a golfban. Meg persze a versenyhelyzet! Ha nincs verseny, nem szeretek játszani, ezért sem játszom többet hétközben, az nem nekem való. Én azt szeretem, ha úgy játszhatok, hogy van tétje, és ha jobbnak kell lennem saját magamnál. Ezt élvezem igazán. Ha ez végül győzelemmel jár a versenyen, az már csak extra a számomra.”

Egy ilyen játékostól nem is meglepő, hogy a több napos versenyeket kedveli leginkább, hiszen ez ad számára igazi kihívást, ez mutatja meg az igazi minőséget, hogy ki tűri a legjobban a környezet, az időjárás változásait, vagy ki tud legjobban megbirkózni belső hangjaival. Ahogy néztük, Zilahy ebben is igazán jó volt az idén, és ez meg is hozta az eredményt. A játékosnak immáron négyessel kezdődik a hendikepje, ami több, mint amit elvárt volna magától, hiszen év elején a 6-os hcp megtartása is kihívásnak tűnt számára. Most viszont tudja, jövőre ugyanez a feladat 4-essel még nehezebb lesz.

Most persze a téli szezon következik, ami sokaknak az indoor gyakorlást jelenti, de Zilahy Csabának nem. A játékos nem golfozott, mióta véget ért a 35 éven felettiek versenye, hiszen azzal számára már véget ért a komoly versenyszezon. Télen pedig inkább a golfütők pihentetését választja.

„Valószínűleg lemegyünk majd néha ütögetni a fiaimmal, de én személy szerint nem akarok úgy gyakorolni, hogy a következő versenyem csak májusban lesz, nekem az túl távoli cél. Az idén nem fogok már játszani, majd jövőre. Igazából örülök is, hogy csak 6 hónapos a szezon, ha több lenne, már nem lenne kedvem játszani. A mostani rendszer ideális számomra. Télig mindig kigolfozom magam, utána pihenek, és az új szezonra megint éhes leszek a játékra” – mondta Zilahy.

Gratulálunk a díjhoz!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés