December 10-én, kedden a Sportok Házában tartotta meg a Magyar Golf Szövetség az Évzáró és Díjátadó ünnepségét, amit évek óta rendszeresen megrendeznek. Hol kötődik rendezvényhez, hol nem. Az idei ünnepség az utóbbi évek hagyományait követve egyszerű volt, catering volt,Sportok Háza volt, beszédek voltak, díjak voltak. Jelen voltak a meghívottak, a díjazottak, az elnökségi tagok illetve a Junior Válogatott, akikre egész évben büszkék voltunk, hiszen nagy utat tettek meg, még ha eredményeik nem is minden esetben tükrözik céljaikat.  Díjátadót vagy ünnepséget azért rendezünk, hogy értékeljük az évünket, elismerjük az év legjobb teljesítményeit, cselekedeteit. Erre szoktam mondani: családias körben tartottuk az ünnepséget, hiszen mi egy szűk család vagyunk. Voltak beszédek, átadták a díjakat, majd megettük az ilyenkor szokásos catering ételeket. De az ünnep nem volt ünnep. Sem díszítésben sem zenében és a catering-nél sem jelezték, hogy ez ünnepi, mikulás utáni, karácsony előtti, Adventben lévő ünnep. Ha nincs a Junior Válogatott és nincsenek a díjazottak egy-két vendégükkel, akkor szinte kongunk a hatalmas teremben.

Miért nem merünk meghívni embereket, játékostársakat, szponzorokat, hogy ünnepeljenek velünk és velünk együttosztozzanak az örömünkben. Ez nem lehet pénzkérdés!

Mit is várunk egy ünneptől, egy ünnepségtől?

Az ünnepléshez tér kell, illatok, fények, ízek, barátok, emberek, akik együtt néznek vissza a múltba, vagy tekintenek előre a jövőbe. Hiába zsúfolunk be embereket egy adott térbe és adunk nekik okleveleket, még ha ki is írjuk az ajtóra, hogy díszünnepély, valójában egyikőjük sem érzi majd így. Egy ünnepélynek elengedhetetlen tartozéka az idő. Időt szánni benne arra, amit, és akit ünneplünk. Egy ember, aki megküzdött a sikerért, ne némán vegye át a díját, hiszen a legnagyobb elismerés éppen az az idő, amit az ünneplők csak neki szánnak. Az ő szavainak, az ő történetének, köszönetnyilvánításának. Golfozóink legyenek büszkék az eredményeikre és ne csak azok előtt a közeli hozzátartozóink előtt, akikkel nap, mint nap megbeszélik azokat. 

 Hans-Georg Gadamer írja egy helyen: „Az ünneplés csak annak jelent valamit, aki részt vesz benne”. Egy ilyen esemény esetében a lényeg éppen a jelenlétben rejlik. Az ünnepeltek jelenlétében, a barátokéban, a családéban és bizony, a 21. században a média jelenlétében. Egy ünnep, amelyről nem tudunk, amelyről nem láthatunk legalább egy jól sikerült fényképet, egy ünnepély, amelyre nem voltunk meghívva, számunkra olyan, mintha meg sem történt volna. Adjuk meg az ünnepélynek azokat a rituálékat, amelyek járnak neki. Csendüljön fel a Himnusz, jelezze, hogy itt ma valami kitüntetett jelentőségű dolog történik. Valami, aminek mi, akik itt vagyunk, egyszer és mindenkorra a tanúivá válunk, és aminek minél több tanúja van, annál igazabb. Mert az ünnep, az ünnepség az a jelenség, amely megköveteli a tanúkat. Szüksége van rájuk, mert másképp nem tündökölhet valódi fényében. Ettől az élménytől pedig nem szabad sajnálni sem az időt, sem a pénzt, sem az energiát. Értsük meg: az ünnep az a momentum, amely kiragad minket a mindennapok monotonitásából, lezserségéből és felhívja a figyelmünket magára az életre.

Ez hiányzott. Az ünnep ünnepélyessége. A termet betöltő zene és ragyogás. Az a különös illat, melyet az ember általában színházakban érez, amikor az elegáns, vasalt ruhák és a friss parfüm illata keveredik egymással. Bízunk benne, hogy jövőre sikerül visszanyúlni a gyökerekhez, azokhoz a tradíciókhoz, apró részletekhez, amelyek elengedhetetlen részei egy efféle eseménynek, egy igazi ünnepélynek.