Befogta a legjobbat

  Vasárnap ért véget az idei Mutual World Challenge elnevezésű, limitált versenyzővel indult torna, amely elképesztő izgalmakat hozott. Tiger Woods vezetett, de az utolsó szakaszokon már tényleg nem mehetett biztosra.

 Vasárnap ért véget az idei Mutual World Challenge elnevezésű, limitált versenyzővel indult torna, amely elképesztő izgalmakat hozott. Tiger Woods vezetett, de az utolsó szakaszokon már tényleg nem mehetett biztosra.

Tiger Woods négyütéses előnyből vághatott neki az idei Mutual World Challenge zárónapjának, és egy ideig úgy tűnt, hogy nem lesz ellenfele vasárnap a pályán. A világelső azonban többször rontott, nem volt elég fegyelmezett, aminek az lett a következménye, hogy playoffra került sor.

Volt ugyanis egy játékos, aki tegnap elképesztő formát produkált. Zach Johnson valamilyen szinten mumusa kollégájának, hiszen két évvel ezelőtt hasonló helyzetben tudta legyűrni a jelenlegi világelsőt. És most is adódott egy lehetőség, amit Johnson kegyetlenül ki is használt.

A PGA Tour oszlopos tagja ugyanis, észlelve, hogy Tigernél megingás figyelhető meg, extra fokozatra kapcsolt. Az amerikai, a par4-es 18-as szakasznál nehéz helyzetbe került, ám pontosan akkor húzott elő a bagből valami elképesztőt, amikor arra a leginkább szükség volt.

 

 

A nem mindennapi ütésnek köszönhetően a két játékos azonos eredménnyel zárta a tornát (-13), ezért jöhetett a rájátszás. Azonnal az első extra szakasznál eldőlt a verseny sorsa, miután Johnsonnak ismét sikerült par-ra hoznia a szakaszt, így az első helyet neki sikerült megkaparintania.

Az amerikai nem mellesleg a világranglista 9. helyére ugrott – az 1 millió dolláros fődíj bezsebelése mellett -, ami azért is nagy szó, mivel már nagyon régóta nem tudta magát beküzdeni a legjobb 10-be. A játékos azonban tisztában van vele, hogy a vasárnapi drámai eseményeknél közrejátszott a szerencse is.

„Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült megszereznem ezt a győzelmet. Ez a fickó egyébként folyamatosan lenyűgöz. Büszke vagyok a teljesítményemre, főleg annak fényében, hogy a legjobbat sikerült legyőznöm.” – nyilatkozta Johnson, utalva Tigerre.

Tiger pedig úgy fogalmazott, hogy rendkívül drámaiak voltak az utolsó pillanatok a torna hajrájában, és minden elismerést megérdemel játékostársa, aki végig a jelenben tudott maradni, és profi játékot tudott nyújtani ilyen kiélezett, rizikós helyzetben is.
 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés