Fehér belépett a golf világába

  Hazatértek az első táborozók. A legtöbb edző inkább az év első hónapjaira szervezi edzőtáborát, de van, aki már november végén útnak indul. Ilyen például hagyományosan Errol Bhalai, aki 8 tanítványával együtt utazott ki múlt héten Ciprusra, majd tért vissza két nappal ezelőtt.

 Hazatértek az első táborozók. A legtöbb edző inkább az év első hónapjaira szervezi edzőtáborát, de van, aki már november végén útnak indul. Ilyen például hagyományosan Errol Bhalai, aki 8 tanítványával együtt utazott ki múlt héten Ciprusra, majd tért vissza két nappal ezelőtt.

Táborának egyik új tagja volt idén Fehér Tibor szenior játékos, aki korábban még nem utazott téli edzőtáborba egyik pro edzővel sem. Fehér nem bánta meg, hogy most az utazásra adta a fejét, és még sajnálja is, hogy korábban nem vitte rá a lélek.

A játékos az elmúlt években nem edzett egy trénerrel sem, idén év végén viszont elment néhány órára a jamaikai edzőhöz, ami meggyőzte, hogy táborába is elutazzon vele. Ezen döntésében persze segített neki, hogy barátai közül is jó páran ott voltak ugyanebben a ciprusi táborban.

Fehér elmondta, miután jó néhányszor sikerült végrehajtania az Errol által kért mozgásokat, az edző a következő mondatot intézte hozzá: „Üdvözöllek a golfban!”

A játékos maximális elismeréssel nyilatkozott új edzőjéről.

„Amikor azt mondta, üdvözöllek a golfban, elgondolkodtam, vajon mit csinálhattam eddig. Más világban játszottam, de Errol most megmutatta a helyes irányt. Nála mindenki tanulhat valami újat, technikailag is, de a golfhoz való hozzáállásról is” – mondta Fehér.

„Errol nem tankönyvből tanítja a golfot, mindenkivel egyénre szabottan foglalkozik. Az elmúlt időszakban nem vettem igénybe edző segítségét, mert korábban úgy vettem észre, hogy mindenki a könyvek szerint oktatja a sportot, azt pedig magamtól is el tudom olvasni. Errol viszont más, ő belelát játékosai fejébe, mindenkinek a játékát máshogy közelíti meg, és mindig tud újat tanítani” – tette hozzá.

Fehér Tibor elismerően nyilatkozott az egész táborról is. Elmondta, hogy nagyon jót tett játékának az egy hetes intenzív edzés, főleg ilyen gyönyörű környezetben, ahol az ember tényleg nem tudott másra koncentrálni, csak a golfra.

A játékos idei éve felemásra sikeredett, ötből egy hármast adna magának, hiszen bár voltak jó periódusai, a hullámvölgy is menetrendszerűen jött. A jövő évet viszont már nagyon várja, hiszen Errol-tól tanult technikáit már szívesen tesztelné versenyen is.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés