Küzdeni egy álomért, amit csak mi ismerünk

  A Junior-válogatott tehetséges és igen ambiciózus tagjával Vu Fannyval beszélgettünk az idei évéről. Fanny hagyományosan határozott elképzelésekkel indult neki a 2013-as esztendőnek. A tavalyi golfszezont a junior-ranglista igen előkelő harmadik helyén zárta, amire méltán lehet büszke, de ő ebben az évben sem adta alább a céljait. Idén stabilizálódni szeretett volna, mind a hosszú, mind pedig a rövid játékában.

Vu Fanny idei éve azonban sajnos golf tekintetben nem teljesen alakult úgy, ahogy azt a lány és rajongói remélték. Az önmagával szemben magas elvárásokat támasztó Fanny úgy érzi, mentálisan elfáradt. 
„Nehézkesen indult a szezon, magasra helyeztem a mércét! Egyszerűen rágörcsöltem az eredményre, ami kihatott a játékomra és a teljesítményemre.”
A fiatal és rendkívül tehetséges lány azonban nem adja fel. Minden alkalmat igyekszik megragadni, hogy golfütőt ragadjon. Keményen edz heti 4-5 alkalommal, hogy felülemelkedjen ezen a görcsösségen és visszatérjen két évvel ezelőtti formájához. Nem csak fizikálisan, de pszichésen is készül a visszavágásra, amiben anyukája, barátai és az edzője is segítségére vannak.
Anyukájával mindig átbeszélik a saját maga felé támasztott elvárásait, ami könnyít Fanny lelki terhein. A pályán pedig edzőjével minden egyes részletet kielemeznek. Golfozólány ütés előtt próbálja a pozitív gondolatokat megragadni: „Meg tudom és meg fogom csinálni!” - mondogattja magának és mondta most nekünk Fanny. Továbbá nyerő taktika szokott lenni, hogy játék közben azokat a dalokat dúdolgatja magában, amiket gyakorlás közben szokott hallgatni zenelejátszóján. 
Fanny összeszorított fogakkal készül a következő idényre, és télen sem pihen. Az elmúlt két hónapban kényszerpihenőn volt megsérült keze miatt, azonban az edzéseket a héten újra kezdi. Alig várja, hogy újra ütőt ragadhasson és hódoljon nagy szerelmének, a golfnak. Vu Fanny kitartása és elszántsága példaértékű. Az ő példáján keresztül láthatjuk, hogy a sport valóban megtanít minket küzdeni, harcolni egy álomért, amit csak mi ismerünk. Fanny álma az, hogy egy kiváló golfozónő váljon belőle. Mi nem is kívánhatnánk mást, mint hogy az álma teljesüljön! 
 
banner ugynoksegi v2 260px

Keresés