Üzleti ügyek

  Rory McIlroy számára ez az év nem igazán a győzelmekről, mindinkább az ügyes-bajos dolgok elintézéséről szólt, amely ugyan része a golfnak, de egy egész szezont beáldozni? Azt talán nem kellett volna.

 Rory McIlroy számára ez az év nem igazán a győzelmekről, mindinkább az ügyes-bajos dolgok elintézéséről szólt, amely ugyan része a golfnak, de egy egész szezont beáldozni? Azt talán nem kellett volna.

Emlékezhetünk: a 2013-as év elején, Rory McIlroy – korábbi világelső, többszörös major bajnok – szponzort váltott, ami nem kevés kellemetlen együtthatóval járt. Az új ütőkhöz bizony hozzá kellett szokni, és a Nike kívánalmainak is meg kellett felelni. Horribilis összegek röpködtek egyébként a szerződés kapcsán, de a profiknál ez már csak így megy.

A lényeg, hogy az új kondícióknak bizony ára volt. Rory-nak átmenetre volt szüksége, és vissza kellett zökkennie a régi kerékvágásba. Nos, ez nem ment könnyedén. Eddig győzelem nélkül evickélt a tornák forgatagában, de van még néhány verseny hátra az évből, ahol javíthat, bár a szakértők nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy az északírnek sikerült idén kupát emelnie a magasba.

Rory nem gyakorlott egyébként a hivatalos ügyek intézésében, ezért is kért segítséget jó barátjától, a jelenlegi világelsőtől, Tiger Woods-tól. Az amerikai készségesen segített fiatal kollégájának, ennek következményeképpen úgy tűnik, hogy hamarosan helyreállnak majd a dolgok, és a fiatal tehetség ismét csak a golffal tud majd foglalkozni.

„Ebben az esztendőben több ügyvéddel és ügyvédi irodával találkoztam, mint egész életemben. Ez nem egy olyan dolog, amin sűrűn szeretnék majd átesni a jövőben, és biztos akarok lenni abban, hogy ezt még egyszer nem kell majd végigcsinálnom.” – mondta Rory, utalva a szponzorral és a managementtel kapcsolatos hivatalos hercehurcákra.

„Mint golfozó, azt akarod, hogy az elméd olyan tiszta legyen, amennyire csak lehet, de ezt nagyon nehéz kivitelezni, amikor ilyen dolgokkal kell foglalkoznod, és ez áll az első helyen. Ezt nem akarhatod. Másodsorban pedig, nem is érzed úgy, hogy ennek meg kellene történnie veled. Ezek a dolgok csak elvonják a figyelmedet a játékról.” – tette hozzá a fiatal.

Rory tehát Tigertől kért segítséget az ügyek intézésében, és elnézve a világelső pályáját, nagyon is jó ajtón kopogtatott a fiatal a pályán kívüli ügyek intézése okán. „Néha tudnod kell nemet mondani, olykor pedig neked kell elsőként nemet mondanod. Ezt meg kell tennem, ha a játékom szintjét szeretném emelni. Ezt anno Tiger mondta nekem...azt hiszem tavaly. Azt mondta, hogy emlékeznem kell arra, hogy mim van, ez az első.” – fogalmazott Rory.

Ezen a héten egyébként a célállomás Dubai, ahol a címvédő pont a fiatal északír lesz. Kíváncsian várjuk a tornát.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés